Nézőpontok/Kritika

Vár a Liget!

2015.04.14. 09:26

Cikkinfó

Szerzők:
Bardóczi Sándor

Vélemények:
6

Dosszié:

Ma eredményt hirdetnek a Liget-Budapest projekt Új Nemzeti Galéria tervpályázatán. Tegnap pedig vitaest volt a Katonában ugyanerről. A helyszínen Bardóczi Sándor járt. Nem beszámoló, hanem vélemény következik.

Tegnap este Veiszer Alinda moderálásban mélységeiben is belepillanthattunk abba, hogy a mai magyar értelmiségi elit milyen erővonalak mentén rendeződik el, amikor Budapest leghatalmasabb kulturális beruházásról van szó. A Katonában létrehozott kerekasztal-beszélgetés meglehetősen sarkos maradt, mert bár a Zoboki Gábor nézőként jelen volt a beszélgetésen, de nem szólalt meg (a szervezők törekvései ellenére), míg Baán László a kerekasztal tagjaként részletesen kifejthette a véleményét. A beszélgetésen jelen lévő – értelmiségi beszélgetéshez képest nagy arányú – médiaérdeklődés tehát nagyrészt kielégítetlen maradt, hiszen a beszélgetésen a legtöbben kettejük párharcára lettek volna igazán kíváncsiak. Ez a kerekasztal picit lejtett is: az asztalra helyezett vízmérték egészen biztosan nem a középpontot jelölte ki, végig vezérfonal maradt egy olyan belterjes muzeológiai vita, amiből nehezen lehetett a szereplőket kibillenteni és amely a jelenlegi fő problémáról, (miszerint hol legyen múzeumi fejlesztés Budapesten) szinte teljes egészében elterelte a figyelmet. Az egyedüli megszólaló, aki ezt rövid, de tűpontos hozzászólásaiban ellen tudta pontozni, az Balázs Mihály volt. Magáról a Városligetről, mint a fejlesztéssel veszélyeztetett zöldfelületről szintén csak marginálisan esett szó, többnyire a már ismert féligazságok mentén. Többször hangsúlyosan megjelent a sokat ismételt állítás, hogy nőni fog a zöldfelület, de arról nem esett szó, hogy a hatalmas építkezés következtében mekkora mértékben fog sérülni a meglévő. Ahogyan arról sem, hogy a sokkal intenzívebbre tervezett terhelés az egyébként is mélységesen túlterhelt zöldfelületeket végveszélybe sodorhatja, azaz a papíron felhizlalt zöldfelület - meglehet - hajítófát sem ér a park megmaradása szempontjából.

Baán László egy ponton azt fejtegette, hogy nincs még egy olyan fejlesztés Európában, amely ennyire egybeintegrál egy városi nagyparkot és a kulturális városfejlesztést. „Ez Európa jelenlegi legnagyobb múzeumfejlesztése"- emelte ki. Mindez az ő olvasatában abszolút pozitívumként volt tálalva, az fel sem merülhetett a beszélgetés alatt, hogy ilyenre azért nincs európai (sőt euro-atlanti) példa, mert ez ettől a kultúrkörtől teljesen idegen. A londoniak a Hyde park, a madridiak a Retiro, a berliniek a Tier Garten, a bajorok az Englischer Garten, a párizsiak a Tuliériák vagy a Mars mező kapcsán egy hasonló történéstől menten a szívükhöz kapnának, hiszen úgy értékelnék azt a típusú fejlesztési viselkedést, mintha valaki egy finom társaságban felrakná a sáros lábát az asztalra. Baán kitért arra is, hogy ez a fajta kulturális-zöldfelületi mix mindig is a jellemzője volt a parknak, holott tudott dolog, hogy a park 200 éves történetéből a megállapítás csak az utóbbi száz évre igaz. Az a sáros láb bizony akkor került fel az asztalra, látványos és mélyre ható precedenst teremtett, igaz akkor is csak úgy, hogy a székesfővárostól „ideiglenesen" kapott arra engedélyt az állam, hogy az Ezredéves kiállítást megvalósítsa. Az "ideiglenesség" 70 évig tartott, ezt követően nyílt arra esély, hogy újra a közpark vonal erősödjön fel. Ez a megkezdett visszarendeződés múlhat most ki a Liget-Budapest restaurációs kísérletével.

Nagyon tanulságos e sajátosan közép-kelet-európai fejlesztési vita kapcsán szemügyre venni mi történt a világ legismertebb közparkjával, a Central Parkkal a múlt évszázadban. A Central Park keletkezését követő boldog évtizedek után komoly fejlesztői nyomás alakult ki Manhattanben, így rendre előkerült az elképzelés, hogy a park területéből le-lecsippentsenek egy darabot. Robert Moses, egy igazi egyszemélyes “háttérhatalom" a New Yorki ingatlanpiacon azonban rendelkezett azzal a kultúrával, amellyel nálunk kevesen: mint számos civil szervezet nagy súlyú mecénása nagyon vigyázott rá, hogy a park integritása megmaradjon. 1934 - 1960 között jelentős részben neki, az egyébként New York teljes városképét átszabó fejlesztőnek volt köszönhető, hogy a park körül vannak az épületek (például a múzeumok) és nem benne. Érdekes tény, hogy Frank Lloyd Wright-tal való rokonsági viszonyuk ellenére minden eszközzel fúrta a Guggenheim Múzeum létrejöttét, így végül az nem a parkon belül, hanem mellette, az East drive-on épülhetett fel. Mosest követően ismét volt egy leszálló periódusa a parknak, amelynek egy fantasztikus civil összefogás vetett véget. A beteg parkot Elizabeth "Betsy" Barlow várostervező-szakíró színre lépésével sikerült meggyógyítani. Barlow non-profit szervezetet hozott létre 1980-tól, amely mára teljes mértékben képes menedzselni a park életét és folyamatos megújítását. A Central Park Conservancy ma a park éves fenntartásának és ütemezett zöldfelületi fejlesztésének (!) 85%-át kitermeli saját bevételből, amelyben nem kis szerepet játszanak az adományok. Ha ma bárki akár csak 7%-os mértékben be akarná építeni a Central Parkot, annak szembe kellene néznie egy erős, saját városának értékeivel végletekig tisztában lévő civil városlakói ellenállással, akik önkéntesként és anyagiakban is rengeteget tesznek azért, hogy a Central Park tényleg park maradjon.

A Katonában György Péter többek között arról is beszélt, hogy az építészet elmagányosodott a kultúrateremtő művészeti eliten belül, ugyanakkor az építészek magányosságukban kétségtelenül a mai művészeti kánon csúcsán helyezkednek el. Ezt a kijelentést osztva muszáj ezt a gondolatot továbbvinni egy pici kitekintéssel a kortárs tájépítészetre, amely itthon az építészet árnyékában keresi a helyét. Ahogyan rendkívül kevés szó esett magáról a parkról ezen az estén, úgy arról a szintén közép-kelet-európai folyamatról sem esett szó, amely a kertművészet 1945 utáni teljes kiszorulását eredményezte a művészeti kánonból. Ha jobban meg akarjuk érteni, mi történik és miért történik ma mindez a Városligettel, és miért elképzelhetetlen ugyanez a kulturális beruházásait rendre a kikötői negyedek, volt ipari területek rehabilitálásával megvalósító nyugaton, akkor azt is látnunk kell, hogy az euro-atlanti térségben a kertművészet a művészeti kánon szerves része maradt, így közvetlen beleszólása, sőt vezető szerepe van abban, hogy egy városi nagyparkban mi történjen. A Városliget nemzetközi tervpályázatában fel sem merült a park integritása. Különálló épületre kiírt pályázatokkal találkozunk, a park teljes mértékben alárendelődött a múzeumi programnak. Második körben, az épületekhez igazítva kívánnak tájépítészeti tervpályázatot meghirdetni kötött keretek között, miközben a park maga elvérzik ebben az elvileg érte készülő fejlesztésben. Napjainkban zajlik Washingtonban a National Mall hihetetlenül nagy léptékű rekonstrukciója, ahol a vezető karmester szerepét egy civil szakmai szervezet, az Amerikai Tájépítészek Szövetsége (ASLA) tölti be. A National Mall és a Constitutional Garden sok tekintetben vérrokonságot mutat a Városligettel, hiszen itt is múzeumok sora kapcsolódik szervesen a parkhoz. Ezeket a múzeumokat is szokás bővíteni, azonban az ott érvényben lévő szabályozás, tiszteletben tartva a városalapító atyák hagyományozta városszerkezetet, ezt egy ideje csak a felszín alatt engedi meg és rendkívül parázs viták eredményeként jöhet csak létre. Iszonyatosan nagy a kulturális szakadék a National Mall-on követhető fejlesztési folyamat és a Városliget projekt között!

Jómagam Zoboki Gábor “partizán" akcióját mélységesen respektálom (ahogyan és amiért Skardelli György magánakcióját is tiszteltem a Népstadion tervpályázattal kapcsolatosan). Zobokit ma egészen biztosan ki fogják zárni és ő ezzel a tudattal mert és akart tudatosan egy másik helyre (szerintem sokkal jobb helyre) tervezni Új Nemzeti Galériát. Ez a megszabott tervezési feladaton túlmutató, szívet melengető bátorság és kezdeményező készség. Megsüvegelendő. A városligeti fejlesztés (Liget-Budapest) kapcsán tervezett múzeumok közül nekem ugyanis a Galéria helyével van a legfőbb gondom (a többivel is, a Néprajzi Múzeum pozíciójával a fennmaradók közül különösen), mert arra a helyre lerakott Galéria szíven fogja szúrni a parkot mind történeti, mind funkcionális értelemben. Én ebben a koncepcióban az Iparcsarnok újjáéledését látom és annak az (egyébként eleve ideiglenes és kényszerhelyet szülte) Ezredéves kiállításnak a visszaidézését és bebetonozását, amely egyszer már tönkretette a történeti tájképi kert struktúráját és amelytől kínkeservvel egyszer, a Vásárváros kitelepítésével már sikerült visszalépni. Tekintettel arra, hogy a Városliget a klasszicista Pest egyik kiemelkedő épített történeti emléke, a város egy nagyon jelentős mozzanata a polgárosodás és a világvárossá válás folyamatában, kertépítészeti szempontból pedig valójában az egyetlen megmaradt jelentős emlék a korszakon belül, nagyon hiányolom azt a tiszteletet a fejlesztőktől, amely a National Mall-on létezik. Egészen biztos vagyok benne, hogy ezen a helyen a Nagyrétet kellene rehabilitálni a PeCsa elbontásával. Éppen ezért drukkolok minden olyan alternatíva felszínre kerülésének, publikálásának, amely a park közepéről kiszedi a Galériát.

Ennek a park közepi helynek nem csak történeti szempontból nem örülök, hanem mély meggyőződésem, hogy a Magyar Nemzeti Galéria ezen a helyen méltatlan helyen van, távol jelentős tömegközlekedési kapcsolattól és közmű infrastruktúrával sem kellően feltárt. Nem tartom véletlennek, hogy a Petőfi Csarnok ezen a helyen néhány évtized alatt funkcionálisan elsorvadt és lepusztult. A tömegközlekedési és feltáró sétányok, közművek hiánya miatt az a félelmem, hogy a Galéria telepítése lerombolja a parki növényzet egy részét (ennek helyreállítása évtizedek, hiszen élő „építőanyagról" beszélünk) valamint át fogja szabni a parkot olyan mértékben, amely tájképi jegyek helyett inkább a barokkos szubordinálást fogja ezen a parkrészen felerősíteni, messze az eredeti tervezői szándékot felülírva (Nebbien irtózott az egyenes vonalaktól és a tengelyes szimmetriától). Így a kulturális fejlesztés igényének minden jó szándéka mellett is elveszhet az az eredeti tervezői koncepció, amely az akkori szellemi áramlatok (felvilágosodás, Rousseau, Capability Brown) nyomán tudatosan jött itt létre, a vissza a természetbe-elv, az egyenlőség-szabadság-testvériség leképezése volt egy polgárosodó városban. Mindaz az esszencia lehet itt áldozattá, amely miatt ez a park megelőzte a korát. Ha tetszik öt, a hivatalos kánonba foglalt művészeti ág szépen lerombolja itt a hatodikat, a kánonon kívülit.

Zoboki, akárhogyan is, de most bedobott egy követ az állóvízbe, és tette ezt egy olyan tervpályázat kapcsán, ahol milliókba kerül a résztvevő kollegák ideje, kockán van az ember egzisztenciája. A pályázati kiírástól való eltérés mindig is a magyar építészet értékei közé tartozott. Ahogyan Balázs Mihály fogalmazott, ő talált olyan értelmező kéziszótárt, ahol az architecton másodlagos jelentése: “cselszövő"1. Jómagam speciel a tervpályázat legfontosabb értelmének tartom a renitens viselkedést, a "cselszövést", hiszen számtalanszor van nagyon rosszul feltéve a kérdés, amire nem lehet jól megválaszolni a keretrendszer felrúgása nélkül. Tervpályázaton így viselkedni sok esetben kötelező, hiszen a jó tervpályázat egy nyitott kérdésre keresi a legjobb választ, nem pedig diktál. Nem baj, ha Zobokit ma kirúgják. Mert gondolatokat ébresztett és kiutat kínált. Ez pedig néha fontosabb, mint maga a győzelem. 

---

1architecton: átv. ért. cselszövő, ravaszságok fortélyos mestere

forrás: Dr. Finály Henrik: A latin nyelv szótára , Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda, 1884.

Vélemények (6)
ongjerth
2015.04.17.
22:57

Csak egy kérdés, tájépítész-integritás kérdéskörben: lehet tudni, hogy mit képviselt az MTSZ-MÉK Tájépítész Tagozat duó a Liget tájépítészeti pályázatában való részvételre szóló felkérés kapcsán?

Molnár Szilvia
2015.04.15.
07:38

Bardóczi remek, fontos, következetes írása után egy személyes az eseményről. Kínos és hiányos. Ennyiben lehetne nagyon röviden összefoglalni a Katonabeli estet. A számomra nagyon kedvelt műsorvezető, Veiszer Alinda (VA) elég rosszul szerepelt. A vitaestet (?) azzal a kérdéskörrel indította és  tartotta jó fél órán át, hogy miért olyan későn jelentették be a Közlekedési Múzeum bezárását és költöztetését és egyébként milyenek a világban úgy általában a közlekedési múzeumok… aha. érdekes… Aztán elszabadult a pokol, mely után VA legtöbbször dermedten állt vagy próbált tüzet oltani úgy-ahogy. Barkóczi-Baán muzeológiai vitának nem nevezhető csipkelődései, György Péter esztétikai sztorizásai, Baán már mindenhol leírt, elmondott, kormányzati pr-ral megtűzdelt kinyilatkozásai uralták az estet. Időnként megszólalt építészi minőségben Balázs Mihály, ámde a témához igazán semmit nem tett hozzá. Persze kérdés, hogy mi is volt a téma, volt egyáltalán beszélgetés a Városliget Projektről. Szóba került (hányszor és hányszor is már?), hogy: miért építünk éppen a Ligetbe? Miért akarjuk összeilleszteni a nemzetközi és a magyar képzőművészeti anyagot? Plusz aktuális/kis színes: milyen ötlettel állt elő Zoboki, (aki ugye a „leghíresebb magyar építész” és „Orbán Viktor katonatársa vagy micsodája volt”)? Ja, és kell e egyáltalán építészeti múzeum? És a megerősítés (ugyancsak) újra: nem lesz kevesebb a zöldfelület, sőt! És ez „europalegnagyobbmúzeumifejlesztése”. A jelenlévőknek nem volt alkalmuk a közönség előtt kérdezni (nem maradt már rá idő ugyanis). Így sem a hallgatóság, és VA sem ment bele mondjuk pld, hogy ha már az örök-zöldfelület, akkor miként „reagál”majd  a megmaradó zöldfelület az építkezésre, avagy számoltak azzal, hogy a mélyen gyökerezők (értsd fák) gyökérzónában, így a nyilván a növények föld feletti részein is milyen változás indul meg a mélyépítés után? Éhhez: érdemes lesz megnézni néhány év múlva a Kossuth tér új (muhaha) Kossuth-szobra körüli fák állapotát, esetükben durván a kifejlődött gyökérzónába nyomul be a szobortalapzat alépítménye. És nem került szóba:

1, az állítólagos munkacsoportok összetétele, működésük eredménye transzparencia=0 – Baán rendre hangsúlyozza, hogy a projekt építészeti, muzeológiai minőségében abszolút újat, európait hoz - mégis úgy látszik a kommunikációban a klasszikus magyaroschat képviseli

2. Nem látni a projekt pénzügyi kereteit

3, nem látni a lebonyolítás teljes, részletes (financiálisan is kimunkált) nyilvánossá tett forgatókönyvét

4, és amiről soha nincs szó: mi lesz azután, hogy átvágták a szalagot? Az állam milyen pénzügyi garanciákat ad az új (minden új épületnél van plusz „tanulópénz)” épületek, köztük egyben új intézmények fenntartásra, az üzemeltetésre? Egyszerűen a hazai állami gyakorlatban nem létezik a piaci tervezés: már 1 milliárd közpénz (az EU-s támogatás is közpénz!) elment a Liget Projekt klf. hatástanulmányaira (köztük csupán homályos becslések formájában van jelen a jövő, úm. turisztika vs Liget Projekt), milliárdos szintűek lesznek az építészeti tervek, mindeközben a vállalkozások alapját jelentő (ez is vállalkozás mégha nemzeti, kulturális és mega- is) közép v. középhosszú távú üzleti terv sehol. Ugye senki nem gondolja, hogy ezek önfenntartó intézmények lesznek? Egy olyan országról beszélünk, ahol az állami támogatások a kultúrán belül nem az elmúlt 4-5 éve, de évtizedek óta csökkennek és azon belül is elképesztő aránytalanságot mutatnak (gondoljunk csak a „vízfejek”, mint pld. Operaház, Müpa, Nemzeti Színház fölülfinanszírozására). Tőkeerős, a jelenlegi méretű kulturális intézményrendszert folyamatosan és megbízhatóan támogatni képes piac (bankok, ipar, kereskedelmi stb. vállalatok, a kkv-szektorból érkező mecenatúra) egyértelműen nincs. Vagyis szakmai bizottságok, nemzetközi tervpályázat és nagyszabású tervek születnek, de könyörgöm: nem „egyszerűen” házak épülnek, hanem megbízható anyagi hátteret igénylő intézmények. Kicsiben elég csak a közelmúlt beruházásaira gondolnunk: nyilvánvalóan fontos megőrizni, felújítani a régi értékeket, és újakat is fontos létrehozni, de pld. a Várkert Bazár, a várbéli volt honvédségi épület, de akár mondhatnék újat is: cet/bálna is kínos és botrányos példái az utólagos funkciókereséseknek, a totális működési zavarnak és így a bizonytalanságnak: mi lesz ezekkel az épületekkel, miből lesz a működésük?

Hartmann György Sándor
2015.04.14.
13:56

Nem tudom, hogy a tegnapi eseményen, amely megelőzete a hivatalos erendményhírdetést, hogyan derülhetett ki az, hogy ezek szerint Zoboki mester nem a tervpályázati kiírásban foglatakra tette meg javsalatát!

Ki az aki kiszívárogtatatott. Talána mester? Pedig őt kötelzik a tervpályázat szabályai! Más meg a zsűrin kivűl, hogyan tudhatott volna róla? De úgy látszik ma már semmi sem szent.

Másrészt, ha valaki nem az adott feladatra ad be pályázatot, az ne csoldálkozzon, hogy pályaművét kivágják - minat ahogy mifelénk mondják -, mint a macskát szarni. (Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy az itt égig marasztalt - Skardelli mester kitaációja, stadion a stadionban - sem működik, mint ahogy az napokon belül kiderül, nem a koncepció nem volt kellően átgondolva!

Ryhe

mzsblogger
2015.04.14.
14:30

@Hartmann György Sándor: Nem tegnap, hanem április 10-én derült ki a lizse.blog.hu Zobokit gyalázó írásából. A nevezett blog a Városliget zrt szócsöve.

bardóczi
2015.04.14.
22:53

@Hartmann György Sándor: A mellékes megjegyzéshez: Skardelli "kitalációja" mindaddig működött, amíg a megbízói oldalról úgy tele nem pakolták (utólag) a programot, hogy az egy szörnyeteggé változott. Ettől még az elképzelés az egyedül üdvözítő volt, amennyiben a tájolásnak, örökségvédelemnek is meg akar valaki felelni. A szivárogtatáshoz: előbb L. Simon szivárogtatott a Narancsban, majd dühös reakcióként erre rátett egy lapáttal a lizsé blog - névtelenül, de nagyon jót személyeskedve (mert úgy az igazi).

Garay Klára
2015.04.14.
10:43

Kár, hogy nem értesültem róla időben. Köszönet a beszámolóért....ami szerencsére mindig szubjektív...de az asztalok lejtésének mérésére nagyon is objektív mérce a vízmérték! Mert vannak "mértékek" amelyek, amelyekről tudomást kell venni! Ha nem is víz mutatja. Vannak mondat panelek, gondolati sémák és leegyszerűsítések, amelyekkel a szegény tudatlan városlakót akarják kábítani, de nem sikerül, mert csak az önmérgezés tud megvalósulni. Ha igazgatalan dolgot állítanak, az attól még igazgatalan marad, ha minden létező fórumon azt sulykolják a fejünkbe. Legföljebb még idegesítőbb.

Érdemes lenne az alternatív tervekről és azok készítőiről is említést tenni! Hiszen Zobokin kívül más értelmiségiek, építészek, tájépítészek, urbanisták is tettek, tesznek alternatív javaslatokat. Előttük emeljük le a kalapunkat, és ne fogadjuk el azt sem, hogy elszigetődtek az építészek az urbanisták, a városvédők. Mert különbség van az önkéntes elszigetődés és a tudatos, tervszerű, szisztematikus agyonhallgatás, kirekesztés között.

És az elhallgattatás, egzisztenciáslis fenyegetettség között.

Kár, hogy a hivatalos kánon ezeket a beszélgetéseket úgy tünteti fel, hogy "ők egyeztettek"...holott az nem egyeztetés, nem vita, amikor hagyon néha megszólalni a másikat, de fülöm botját sem mozgatom arra, amit mond.

Kösz a tudósítást. ...vagy mi volt ez :-)

Új hozzászólás
Helyek/Infrastruktúra

MOSÓHÁZAK // Egy hely + Építészfórum

2020.09.16. 13:04
00:05:55

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Helyek/Köztér

A GÖMBKILÁTÓ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.03. 14:12
00:05:11

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk