Nézőpontok/Tanulmány

Nagyobbat álmodók: Trianon és a magyar építészet I.

1/8

A kecskeméti Református Újkollégium az I. világháború áldozatává lett nagy ígéret, Mende Valér tervei alapján épült. A fotó 1940 körül készült, forrás: Fortepan / Kellner Ludwig

?>
A kecskeméti Református Újkollégium az I. világháború áldozatává lett nagy ígéret, Mende Valér tervei alapján épült. A fotó 1940 körül készült, forrás: Fortepan / Kellner Ludwig
?>
A budapesti Wekerle-telep Zrumeczky-kapuja az 1917-ben, 33 évesen a háborúban szerzett betegségének szövődményeibe belehalt tervező, Zrumeczky Dezső emlékét őrzi. Fotó: Globetrotter19, Wikimedia Commons
?>
A muraszombati Szent Miklós templom ugyancsak a Fiatalok hatását mutatja. Tervezője, Takáts László 36 évesen lett a világháború áldozata 1916-ban. Fotó: Szilas, Wikimedia Commons
?>
A spanyolnátha áldozatává lett Rózsavölgyi Gyula 1912-ben publikált elképzelése a Tabán rendezésére. Forrás: Művészet, 1912/2
?>
A Rákóczi út és a Múzeum körút sarkához tervezett Nemzeti Színház kivitelre elfogadott látványterve, Tőry Emil és Pogány Móric munkája. Forrás: Vasárnapi Ujság, 1913, via OSZK Képtár
?>
Lajta Béla II. díjas pályázati terve a Fővárosi Nyilvános Könyvtár és Közművelődési Intézet 1911-es pályázatán, amely alapján később tervezési megbízást kapott. Forrás: Magyar Építőművészet, 1911/8
?>
Az Andrássy Gyula szobra fölé épített „Munka Háza” 1919. május 1-én, a budapesti Kossuth téren. Háttérben a Parlament. Fotó: Fortepan / Marics Zoltán
?>
A Kossuth Lajos utca dekorációja 1919. május 1-én. A nagyszabású köztér-átalakítás bizonyos elemei a korábbi uralkodói ünnepségek örököseinek tekinthetőek. Fotó: Fortepan / Péchy László
1/8

A kecskeméti Református Újkollégium az I. világháború áldozatává lett nagy ígéret, Mende Valér tervei alapján épült. A fotó 1940 körül készült, forrás: Fortepan / Kellner Ludwig

Nagyobbat álmodók: Trianon és a magyar építészet I.
Nézőpontok/Tanulmány

Nagyobbat álmodók: Trianon és a magyar építészet I.

2020.06.04. 10:41

Cikkinfó

Szerzők:
Kovács Dániel

Földrajzi hely:
Magyarország

Egy évszázada, a trianoni békeszerződés óta ismerjük Magyarországot annak, ami ma. Háromrészes cikksorozatában Kovács Dániel azzal foglalkozik, milyen közvetlen és közvetett hatást gyakoroltak az 1920-as béke és előzményei a magyar építészetre, a szervezeti átalakulástól a menekülthullám következményein át az emlékművek kultuszáig. Értelmezhető-e Trianon, mint építési program?

Száz éve, 1920. június 4-én írták alá Versailles-ban az első világháborút lezáró trianoni békeszerződést, amely újrarajzolta Magyarország határvonalait, és történeti területeit csatolta a szomszédos államokhoz. A dátum útakadállyá kövült, az esemény tragédiává égett a magyarok történelmi tudatában; feldolgozásával, megértésével, elfogadásával a mai napig küszködünk – a határon innen talán még jobban, mint túl.

Az évfordulóra készült, háromrészes cikksorozatunk célja, hogy egy eddig kevéssé vizsgált szempontból: a trianoni döntés hatására fókuszálva vizsgálja a két világháború közötti magyar építészeti életet, annak eredményeit és alakjait. Nem művészet-, inkább társadalomtörténeti fókusz ez, amely főként a személyes történetekből, kevésbé ismert épületekből összeálló tendenciákat próbálja felmutatni. A szerző célja, mint hogy a 20. századi magyar építészet talán legkevésbé ismert évtizedén keresztül rávilágítson azokat a tényezőkre, amelyek 1920 (pontosabban az 1910-es évek) után évtizedekre meghatározták annak fejlődését – és hatásuk bizonyos értelemben még ma is érezhető.

A dátum kitágítása a látszat ellenére fontos: jelen írás alapfeltevése, hogy a trianoni békediktátum hatása nem választható el az első világháború, az azt követő politikai káosz, valamint a Tanácsköztársaság következményeitől. Az egyes történeti események szerves kapcsolatokkal épülnek egymásra, és összefüggéseikben válnak maradandóvá – adott esetben vezetnek továbbiakhoz. Ennek felmutatása esetenként kronológiai vagy tematikus bakugrásokhoz vezet; a három részre tagolódó tanulmány ezért céltudatos utazás helyett inkább hasonlít tájékozódó jellegű barangoláshoz a történelem félhomályában.

 

Az első világháború hagyatéka

Bár az első világháború Kárpát-medencei hadi eseményeit nem lehet összemérni a fő hadszínterek borzalmaival, tévedés lenne azt hinni, hogy Magyarország megúszta a háborút. Több magyar települést – Győrt, Füzesabonyt, Lévát, Miskolcot – értek elszórt bombatámadások, de itt még nem keletkeztek komoly, maradandó károk. 1916-ban viszont a hadba lépő Románia benyomult az erdélyi területekre, ahol szeptember-októberben komoly összecsapások zajlottak. A Magyarország és Bulgária felől ellentámadó szövetségesek ekkor még kiszorították a támadó román csapatokat, sőt, december 6-án Bukarestet is bevették. Ezt a román hadsereg 1918-ban újabb előrenyomulással, majd Budapest elfoglalásával torolta meg.

A kecskeméti Református Újkollégium az I. világháború áldozatává lett nagy ígéret, Mende Valér tervei alapján épült. A fotó 1940 körül készült, forrás: Fortepan / Kellner Ludwig
1/8
A kecskeméti Református Újkollégium az I. világháború áldozatává lett nagy ígéret, Mende Valér tervei alapján épült. A fotó 1940 körül készült, forrás: Fortepan / Kellner Ludwig

A magyar társadalomban mély sebeket hagyott a háború, amely után hatszázezer halott és másfélmillió sebesült katona maradt. A veszteség gyakorlatilag minden magyar települést és családot érintett. Megszenvedte az építészet is. A fiatal építészgeneráció három tehetséges alakja, Zrumeczky Dezső, Schmidt D. Gyula és Mende Valér is a háború következtében szerzett betegségébe halt bele. A muraszombati Takáts László[1] és a segesvári Fritz Balthes[2] a harctéren esett el. A háborúból épp csak visszatérve az 1919-es spanyolnátha-járvány áldozata lett a Tabán helyére hangulatos, a Wekerle-telephez hasonló negyedet álmodó Rózsavölgyi Gyula.  A szakmától elforduló, rendőrtiszti pályába kezdő Waczula Rezső vélhetően a háborúban szerzett betegségébe halt bele 1923-ban. A sort alighanem bőven lehetne folytatni.

A háborús évek sok, korábban termékeny praxis felbomlásához is vezettek. A századforduló és a tízes évek meghatározó, a gazdasági virágzás nyomán nagyszámú, értékes épületállományt tervező praxisai: Málnai Béla és Haász Gyula párosa, a Löffler-testvérek, vagy épp Komor Marcell és Jakab Dezső kettőse esetében a háború végleg megszakította a korábbi együttműködéseket. Mások részben a háború sokkja, részben az ezzel összefüggő, majd az azt követő évek gazdasági nehézségeinek hatására örökre elfordultak a szakmától. Kőrössy Albert Kálmán és Ullmann Gyula 1914-et követően tisztviselőként dolgoztak tovább. A korábban sokat építő, meghatározó toronyi Fellner Sándor is a háttérbe vonult, a szakmai közéletnek szentelte magát.

A muraszombati Szent Miklós templom ugyancsak a Fiatalok hatását mutatja. Tervezője, Takáts László 36 évesen lett a világháború áldozata 1916-ban. Fotó: Szilas, Wikimedia Commons
3/8
A muraszombati Szent Miklós templom ugyancsak a Fiatalok hatását mutatja. Tervezője, Takáts László 36 évesen lett a világháború áldozata 1916-ban. Fotó: Szilas, Wikimedia Commons

Az igazi korszakhatárt azonban két olyan haláleset jelentette, amelyek nem álltak közvetlen összefüggésben a világégéssel. Lechner Ödön hosszú és termékeny pályafutást követően hunyta le szemét 1914-ben. Legtehetségesebb tanítványa, Lajta Béla már a tízes évek közepén kórházba került és végül 1920-ban hunyt el. Bár a tízes évekre Lechner magyaros szecessziója elvesztette újdonságértékét, a két meghatározó, katedra nélkül is iskolateremtőnek számító építész halála komoly szellemi űrt hagyott maga után. A legfontosabb, a progresszív gondolkodáshoz köthető irányzatok elvesztették vezéralakjaikat; ez nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy a közízlés a tradíció irányába tolódott el az I. világháborút követően.

1914 más szempontból is törésvonalat jelent. A tízes évek felfokozott gazdasági helyzetében született, nagy perspektívájú tervek közül a gazdasági realitás, illetve idővel a háborús intézkedések számos építkezés megcsúszásához, és nem kevés teljes leállásához vezettek. A legnagyobb veszteségek között kell említeni az új Nemzeti Színházat, amely a kiemelkedően tehetséges építészpáros, Pogány Móric és Tőry Emil főművének ígérkezett. Lajta Béla utolsó nagy volumenű munkája szintén elsősorban anyagi okokból feneklett meg: a budai zsinagóga, amelyre az 1912-es pályázatot követően kapta a megbízást egy hallatlanul nagyvonalú és elegáns tervvel, a hitközség korlátai miatt maradt papíron. Budapest új „Községi Nyilvános Könyvtár és Közművelődési Intézetének" 1911-es pályázatán Lajta másodikként végzett az Eliel Saarinen korabeli munkáinak monumentalitását idéző tervével Menyhért Miklós és Rerrich Béla közös munkája mögött – végül azonban ő kapta a megbízást. Az akkor még épülő Népopera (ma Erkel Színház) szomszédságában való kulturális kombinátnak ígérkezett: csillagvizsgálót, kiállítási csarnokot, színház- és zenetermet, valamint a Szabó Ervin bevonásával tervezett új fővárosi könyvtárat foglalta magába. A helyszín azonban idővel átalakult: az 1914-es engedélyezési terveken már egy jóval kisebb és művészileg is visszafogottabb komplexumot látunk a Kálvin téri református templom szomszédságában. A háború aztán ennek is az útjába állt.

A háborús és az azt követő években félbemaradt építkezések sora árválkodott a magyar településeken. A háborús anyaghiány mellett Lajta betegsége volt az oka, hogy megkésve, csak 1931-re készült el a Pesti Izraelita Hitközség alapítványi gimnáziumának általa tervezett, majd – a pályázatra eredetileg versenytársként felkért – Hegedűs Ármin munkájával véglegesített épülete. Hasonlóan járt Lechner egyik utolsó munkája is: a józsefvárosi Tisztviselőtelep új általános iskolájának alapkövét 1913-ban tették le, de a háború beköszöntével leállított építkezést csak 1924-ben fejezték be.  A nagyobb vidéki középítkezések akár egy évtizedre is leálltak a háborús viszonyok, illetve az azt követő anyag- és pénzhiány miatt. Az 1914-ben megkezdett kisvárdai reálgimnázium elegáns és igényes épülete a húszas évek végére készült el. A tervező, Wälder Gyula egy másik munkája, a balassagyarmati városháza pénzügyi okokból Munk Dezső által egyszerűsített formában valósult meg, míg Spiegel Frigyes mezőtúri városházája csak 1928-re épült fel. A tíz évig elhúzódó építkezést követően végre 1925 májusában átadott veszprémi múzeum, Medgyaszay István épülete befejezéséhez pedig „a veszprémi iparvállalatok és iparosmesterek hazafias önzetlenségükben ingyen adták a szükséges anyagot és munkát" – írta a Magyar Művészet.[3] A háború következményei az épületek használatában is megmutatkoztak. Jánszky Béla és Szivessy Tibor 1913-ban megkezdett ceglédi internátusa 1918-ban hadiárvaotthonként nyílt meg, Rerrich Béla szolnoki leányiskolája elkészült ugyan 1914-re, de rögvest hadikórház lett belőle – a diákok csak 1919-ben vehették birtokba.

A Rákóczi út és a Múzeum körút sarkához tervezett Nemzeti Színház kivitelre elfogadott látványterve, Tőry Emil és Pogány Móric munkája. Forrás: Vasárnapi Ujság, 1913, via OSZK Képtár
5/8
A Rákóczi út és a Múzeum körút sarkához tervezett Nemzeti Színház kivitelre elfogadott látványterve, Tőry Emil és Pogány Móric munkája. Forrás: Vasárnapi Ujság, 1913, via OSZK Képtár

Az első világháborúnak a magyar építészetre tett hatását elemezve mindenképp említést érdemelnek azok az építészek, akik hadifogságba kerülve szakadtak el Magyarországtól. A legismertebb név a két Sanghajba szakadt építészé: Hugyecz Lászlóé és Gonda Károlyé, akik hírneve az utóbbi években visszatérni látszik. Mellettük azonban minden bizonnyal jócskán akadna még mit kutatni. Egy 1938-as nekrológ szerint például Makrai Teofil és Gerő Sándor magyar hadifoglyok tervezték meg Asztrahán zsinagógáját, megnyerve egy arra kiírt tervpályázatot…[4]

A fentiekhez hasonló történeteket hosszan lehetne sorolni. Az egyéni sorsfordulók, tragédiák és az ezekhez kapcsolódó kollektív hiány, a bizonytalanság és a veszteség megélése szoros összefüggésben áll a húszas évek építészeti elbizonytalanodásával, a modernitásba vetett hit térvesztésével, az eredmények hiányával. És nem utolsósorban az építészeti sajtó szerepének visszaszorulásával, amelynek csak a Tér és Forma megalapítása vet véget, egyszersmind egy új korszak kezdetét is jelezve.

 

A Tanácsköztársaság: remények és csalódások

1918. május 24-én mutatta be a budapesti Operaház A kékszakállú herceg várát, Bartók Béla művét. A magyar publikum reagálása megosztott volt, de még a Vasárnapi Újság lelkes kritikusa is megjegyezte: „Bartók operája egyáltalában nem magyar zene" – anélkül, hogy tisztázta volna, mi is lenne a magyar zene valójában.[5] A díszlet, a főigazgató Bánffy Miklós és Kéméndy Jenő munkája, nagyszabású, rideg és személytelen gótikus térbe helyezte Judit és a Kékszakállú konfliktusát, amelynek kőfalait a hét ajtó sötét mélyedése töri meg. Mint ahogy Judit sem sejti, mi vár rá az ajtók mögött, az új Magyarország sem tudhatta, mit hoznak a következő esztendők.

A bizonytalanság elégedetlenkedésbe, az elégedetlenkedés felkelésekbe torkollt: 1918 októberének végén a budapesti munkások, civilek, katonák az utcára vonultak, a háború befejezését követelve. Az őszirózsásnak nevezett polgári demokratikus forradalom közvetlen következménye a Monarchiából való kilépés, a trónfosztás és a köztársaság kikiáltása lett. Ugyanezekben a napokban megalakult a Csehszlovák Köztársaság, amelyhez hamarosan Szlovákia is csatlakozott, majd bejelentette önállósodását Horvátország és Ausztria is. Napok alatt megingathatatlannak hitt tabuk dőltek meg. Mindennapossá váltak a sztrájkok. Az ország területén előrenyomultak a győztes csehszlovák és román erők. Károlyi Mihály kormánya összeroppant a nyomás alatt. 1919. március 21-én Budapesten kikiáltották a Tanácsköztársaságot.

Az Andrássy Gyula szobra fölé épített „Munka Háza” 1919. május 1-én, a budapesti Kossuth téren. Háttérben a Parlament. Fotó: Fortepan / Marics Zoltán
7/8
Az Andrássy Gyula szobra fölé épített „Munka Háza” 1919. május 1-én, a budapesti Kossuth téren. Háttérben a Parlament. Fotó: Fortepan / Marics Zoltán

Mivel a proletárdiktatúra kormánya elsősorban a hadi eseményekkel és saját hatalma megszilárdításával volt elfoglalva, nem sok lehetősége maradt maradandó intézkedések meghozására. Ezzel együtt a Tanácsköztársaság kikiáltását követően viszonylag gyorsan megindult a társadalmi szervezetek átalakítása. A polgárság bizalmatlanságát azonban nem sokban enyhítette, hogy az állami szervezetekként létrehozott, szakmaspecifikus direktóriumokba a baloldalhoz nem feltétlenül kötődő, közismert értelmiségieket neveztek ki: az íróiban Babits Mihály és Móricz Zsigmond, a zeneiben Kodály Zoltán, Bartók Béla és Dohnányi Ernő is szerepet kapott. Április közepén az építési direktóriumot is megszervezték a megszűnt Országos Lakásügyi Tanács helyébe: elnöke – folytatólagosan – Vágó József lett, tagjai: Süttő József, Vági István, Stern Imre, Rainer Károly és Fajta Károly.

Vágó ekkor már ismert szereplője volt a hazai építészeti közéletnek. 1910-ben a Magyar Építőművészek Szövetsége előtt, illetve a Társadalomtudományi Társaságban gyújtó hangú beszédekben sürgette a budapesti lakáspolitika és városrendezési szabályozás reformját. Közéleti szerepvállalása azonban a tízes években nem akadályozta építészeti praxisának kiteljesedését: a Lechner Ödönnel közösen tervezett Vermes-ház, valamint a tisztviselőtelepi gimnázium a korszak fontos munkái közé tartoznak, a kőbányai Szent László Gimnáziumon már az art décót megelőlegező motívumvilágot figyelhetünk meg.

Az Építési Direktórium illetékessége kiterjedt az ország minden középítkezésére, valamint az építési anyagok kiutalására is. Gyakorlati működésre azonban kevés ideje maradt, éppúgy, ahogy a közoktatásügyi népbizottság által felállított új műegyetemi tanszékek oktatóinak: Pogány Móricnak, Hikisch Rezsőnek, Málnai Bélának, Lessner Manónak, Kozma Lajosnak és Éber László művészettörténésznek. A legfontosabb hazai építészeti sajtóterméket, a Vállalkozók Lapját átvette a Magyarországi Építőipari Munkásszervezetek Országos Szövetségének Építészi szakosztálya, és Építés címmel indította újra; emellett megjelent egy Új Műegyetem című diáklap is. A kormány és a direktóriumok tevékenysége azonban jellemzően jelszavakban, kidolgozatlan ideákban és szimbolikus tettekben merült ki.

A Tanácsköztársaság legfontosabb építészeti-művészeti akciója az 1919. május elsejei köztéri dekoráció megtervezése volt, amivel a szovjetkormány bizonyította, hogy szakítani kíván a Monarchia emlékével és kultúrájával. Ebbe a páratlan összművészeti akcióba képzőművészek, díszlettervezők, építészek egész sorát vonták be, részben a határidő rövidségére tekintettel, akik a Gresham-palota elé ötméteres Marx-szobrot, a Parlamenthez két 16 méteres obeliszket, az Andrássy-szobor eltakarására pedig „a Munka templomát" tervezték, színpadtérként kezelve a város köztereit.[6] Az akciósorozat: Budapest közterületeinek ideiglenes átalakítása, részben a királykoronázások, illetve az uralkodó család fővárosi látogatásainak emlékére állított köztéri díszítmények örökösének tekinthető, részben azonban a politikai propaganda és a művészet összekapcsolásának korai, elképesztően erőteljes megmutatkozása, amelynek elfogulatlan értékelése a mai napig várat magára.

A Tanácsköztársaság bukását követően sokan választották az emigrációt. Vágó Józsefnek gyakorlatilag nem maradt más választása: a Tanácsköztársaság kiemelt tisztségviselőjeként esélye sem mutatkozott arra, hogy újra megbízásokhoz jusson, így családjával együtt Rómába költözött. Az ekkor még csak 19 éves Fazekas Erzsébet, az Iparművészeti Főiskola belsőépítész hallgatója is az ország elhagyása mellett döntött. Ő a Tanácsköztársaság idején csatlakozott a kommunistákhoz, meggyőződésből. Bécsi, majd párizsi emigrációban élt, történelmet hallgatott a Sorbonne-on – és, hasonlóan szinte összes építészként végzett női pályatársához, elsősorban férje, ebben az esetben Gerő Ernő későbbi miniszter miatt lett csupán ismert később. A korszak tipikus női karrierútja. Az Építésben publikáló Faludi Jenő és Kálnai András egyaránt emigráltak, előbbi Olaszországban, Kálnay – nevét immár y-nal írva – Argentínában futott be komoly pályát.[7] A lapban a Tanácsköztársaság alatt szintén publikáló Wannenmacher Fábiánnak vagy Rerrich Bélának viszont (legalábbis az utókor szemüvegén keresztül nézve) látszólag nem ártottak ezek a megnyilvánulások. Rerrich a szegedi Dóm térrel egyenesen a két világháború közötti Magyarország meghatározó közterét tervezhette meg; 1932-es halálát követően „egyik legkedvesebb munkatársaként" búcsúzott tőle Klebelsberg Kuno miniszter.[8]

A Kossuth Lajos utca dekorációja 1919. május 1-én. A nagyszabású köztér-átalakítás bizonyos elemei a korábbi uralkodói ünnepségek örököseinek tekinthetőek. Fotó: Fortepan / Péchy László
8/8
A Kossuth Lajos utca dekorációja 1919. május 1-én. A nagyszabású köztér-átalakítás bizonyos elemei a korábbi uralkodói ünnepségek örököseinek tekinthetőek. Fotó: Fortepan / Péchy László

A Magyar Mérnök- és Építész Egylet számára 1919 végétől több mint másfél évig tartós elfoglaltságot jelentett a proletárdiktatúra idején közszereplést vagy -funkciót vállaló, adott esetben csupán vélt vagy valós kötelezettségét teljesítő szakmabeliek megrovása. Az Egyletből kizárták többek között Bogdánfy Ödönt, az Alkalmazott Mérnökök Országos Szövetségének korábbi alelnökét, valamint Lessner Manó, Pál Hugó és Pál Leó, Medgyes Alajos, Somló Emil, Vágó József, Kozma Lajos, Károlyi Sándor, Mocsányi Károly és Jónás Sándor építészeket. Jellemzően a május elsejei dekorációs munkákban való részvételéért vagy a Műegyetemen vállalt pozícióért feddésben részesült számos, a kor elitjéhez tartozó építész, de a komolyabb büntetést megúszták.[9] „Helytelenítést" és „rosszallást" kapott csupán az Építésben is publikáló Wannenmacher Fábián, aki már a proletárdiktatúra alatt lemondott vállalt tisztségeiről. Egy évre felfüggesztették Rainer Károly, Lux Kálmán, Károly Lajos, Kabdebó Gyula, három évre Györgyi Dénes, Szirontai Lhotka István, Molnár Béla és Málnai Béla építészek tagságát. (Lux büntetését azonban néhány hónap múlva semmissé tették, A budai Vár Mátyás király korában című könyvének elismeréseként.)[10] A megrovó szövegek bizonyos esetekben arra engednek következtetni: a büntetések mértékét személyes indokok, sértődések is befolyásolhatták. Feltűnő, hogy Rainer Károly és Kozma Lajos gyakorlatilag ugyanazért teljesen eltérő mértékű büntetést kapott, Györgyi hároméves eltiltása pedig, amit egy beszéd megtartásával indokoltak, egyértelműen aránytalan. A következő években az is kiderült, hogy az Egylet megrovásai nem feltétlenül jelentik a szakmai vagy társadalmi kiközösítést: Györgyi látszólag zavartalanul dolgozhatott a keszthelyi és a debreceni múzeumok tervein, és nem veszített az Iparművészeti Főiskola oktatójaként sem tekintélyéből. A „megjelöltek" egy része számára azonban végzetes csapást jelentett; a századforduló nagy tehetségei között emlegetett Medgyes Alajos vagy a berlini sikerek után hazatért Pál Hugó ezután egyáltalán nem kapott tehetségéhez méltó megbízást.

A Tanácsköztársaság kudarcának legfontosabb következményei közé sorolható, hogy 1919-ben létrejött a Magyar Építészek és Mérnökök Nemzeti Szövetsége. Szemben a Magyar Építőművészek Szövetségével (MÉSZ), amely a háborús évek és az azt követő időszak alatt deklaráltan a politikai semlegességet választotta (és ezért csakhamar a jelentéktelenségbe süllyedt), a Nemzeti Szövetség kettős tevékenységet folytatott: egyrészt valóban hasznos, ráadásul komoly politikai beágyazottságának köszönhetően nemegyszer eredményes szakpolitikai munkát, másrészt a keresztény-nemzeti hitvallású tagság érdekeinek képviseletét – kimondottan a zsidó építészek és építőipar ellenében. „A Szövetség valóságban kifelé nem igen mutatja munkásságának igazi arculatát, mert annak javarésze bizalmas természetű. Egy harci alakulat működése nem állatható a kirakatba ezernyi közönyös néző szemei elé, amint nem szokta a hadvezetőség a haditervet nyilvánosan kiteregetni, sem a csapatokat fedezetnélküli napfényes mezőkön gyakorlatoztatni ellenséges helyen."[11]

A rivális szervezetek közül gyorsan kiemelkedő Szövetség politikai beágyazottságát jól mutatja, hogy első elnöke, Edvi Illés Aladár 1923-tól helyettes államtitkári pozíciót töltött be, a szervezet pedig nem csupán  a hasonló célokkal alapított Hungária Magyar Technikusok Egyesületével ápolt szoros kapcsolatokat, de az évek folyamán egyre komolyabb befolyása lett a Mérnökkamara működésére is. A szervezetet irányító választmányban az építész tagok közül a műegyetemi tanár Sándy Gyula és a felsőházi tag Hoepfner Guido töltött be hangadó szerepet; pozícióját Hoepfner előszeretettel használta a tagok megregulázására és a szervezet erődemonstrációjához is.[12] Az éves közgyűléseken jellemzően magas szinten képviseltette magát négy-öt minisztérium, a műegyetem, valamint a hasonló célú szervezetek. A Szövetség Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt ért befolyása csúcsára, akit másfél évvel korábban választottak meg tiszteletbeli taggá; az 1931-es Országos Mérnökkongresszus javaslatainak egy része beépült Gömbös Nemzeti Munkaprogramjába is. A tagok létszáma az 1930-as évek elején 2100 fő körül stabilizálódott; ezek jelentős része a trianoni döntést különösen megszenvedő erdőmérnökök, valamint az állami vállalatok, elsősorban a MÁV és az Állami Gépgyár mérnöki karából került ki. (Összehasonlításként: a toronyi Fellner Sándor szervezésében 1932-től újra aktivizálódó MÉSZ 1934-ben 98 tagot számlált.) A Nemzeti Szövetség társadalmi súlyát tehát nem csupán a prominens támogatók, de a tagok létszáma is igazolta, ezért aztán a pályázatok elbírálásában a kereskedelemügyi miniszter döntése nyomán már 1922-től átvehette a MÉSZ szerepét. A Nemzeti Szövetség csak egyetlen, de roppant fontos társadalmi eszköznek bizonyult a két világháború között, amely nem csupán a szakmapolitika lehetséges irányainak meghatározásában játszott szerepet, de arra is ráhatással volt: ki milyen lehetőséghez jut idehaza építészként.

Ez is azt mutatja, hogy a Tanácsköztársaság alatt történtek milyen komoly szerepet játszottak a magyar építészet alakulásában a húszas években. Részint a minden szempontból kudarcos proletárdiktatúra miatt a nyíltan vállalt baloldaliság szalonképtelenné vált Magyarországon; ez hatással volt az építészeti közélet mellett az oktatás és a sajtó világára is. Részben ennek következményeként lehet értelmezni az építészet historizáló fordulatát, természetes összefüggésben a konzervatív politikai csapásiránnyal, a kisebbségeket megcélzó, regresszív intézkedésekkel, illetve a kormányzó és körének személyes ízlésével. A húszas évek ezzel összefüggésben egyfajta fekete lyukká vált a magyar építészettörténetben; ez nem jelenti, hogy nem jöttek létre fontos alkotások, a rendszerszintű kezdeményezések, reformok, az európai összehasonlításban történő előrelépés azonban elmaradt, sőt, egészen a következő évtized közepéig váratott magára.

 

(folyt. köv.)

Kovács Dániel

 

A háromrészes cikksorozat második epizódja június 5-én, harmadik része pedig június 6-án jelenik meg az Építészfórumon. A közeljövőben egy másik sorozatban azzal is foglalkozunk majd, mi a helyzet száz évvel később a Kárpát-medencei magyar építészetében, fontos, de a határon innen kevésbé ismert alkotókkal és házakkal.

A sorozat szerzője művészettörténész, az Építészfórum társ-főszerkesztője. A cikksorozat alapját egy tervezett, a 20. század magyar építészetéről szóló könyv vonatkozó fejezete jelenti. A szerző szívesen fogadja a témára vonatkozó további történeteket, dokumentumokat akár e-mailben, akár kommentben.

 

Jegyzetek

[1] Munkásságát Pisnjak Attila dolgozta fel 2015-ben. Ld. http://www.pif.si/sites/default/files/inline-files/pisnjak_atilla_955.pdf (letöltés dátuma: 2020. 06. 03.)

[2] Marián Gyöngyvér: Friedrich Balthes, egy segesvári építész a 20. század elején. XII. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencia, 2010. május 14-16. Kolozsvár. Url: http://etdk.adatbank.ro/pdf/muvt_marian.pdf (letöltés dátuma: 2020. május 28.)

[3] Magyar Művészet, 1925/1. 111. o.

[4] Budai Napló, 1938. június 9.

[5] Vasárnapi Újság, 1928/22. 341. o.

[6] A források eltérnek abban, ki milyen szerepet is kapott. Az ünnepséget szervező Szamuely Tibor a könyvtervezőként, illusztrátorként és színházi díszlettervezőként ismert Falus Eleket bízta meg azzal, hogy „Újpesttől Promontorig minden vörösben ússzon" – legalábbis maga Falus így emlékezett vissza később.  A korabeli forrás azonban helyszínenként különböző tervezőcsoportokat említ, köztük a legismertebb nevekkel. Az Andrássy utat eszerint Falus mellett Herquet Rezső és Pogány Móric, a Városligetet Maróti Géza, a Nagykörút északi szakaszát a Berlini (a mai Nyugati) térrel Málnai Béla, Medgyes Alajos és „Scheiber", a Lipót körutat Skuteczky Döme és Szende Andor kapta feladatként. A Margitsziget Ferenczy (Sándor?), a Vérmező a Margit és a Krisztina körúttal Földesi, Körmendi és Lakatos, a Várhegy és a budai rakpart Biró, Makoldy és Péter dekorációjára várt. A Parlamentnél és a pesti Duna-parton megint ismertebb nevek: Bálint és Jámbor, valamint Faragó kerül elő. A Keleti pályaudvart és az oda vezető sugárutat, valamint az Erzsébet teret Englert, Jánszky, Spiegel kapta meg, Kraesz (valószínűleg Kaesz Gyula), Menyhért és Vas a Károly körúttól a Nyugati pályaudvarig terjedő útszakaszt, Hikisch Rezső és Wannenmacher Fábián pedig a Gellért tértől az Astoriáig terjedő kiskörúti szekciót díszíthette.

[7] Faludi múltja ellenére később kapott magyar állami megbízást: berendezést és bútorokat tervezett az újonnan alapított római Magyar Akadémiára. Ld. Tér és Forma, 1930/1. 44. o.

[8] Gróf Klebelsberg Kuno: A szegedi gondolat. Magyar Iparművészet, 1932/1-2. (35. évf.) 2-7. o.

[9] A Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönyében megjelent híradásokból összerakható lista: Kaesz Gyula, Maróti Géza, Menyhért Miklós, Skuteczky Sándor, Szende Andor, Hikisch Rezső, Jánszky Béla, Bálint Zoltán, Jámbor Lajos, Földes Ede, Spiegel Frigyes, Berger Dezső, Möller István, Pogány Móric, Porgesz József, Vidor Emil, Hőnig Dezső, Makoldy József és Feith Mihály.

[10] A Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye, 1921. február 20. 52. o.

[11] Dalmady Ödön elnök bevezető beszéde az 1931. február 7-én tartott rendes évi közgyűlés alkalmával. Magyar Nemzeti Levéltár, P 1734 – 1 

[12] A Magyar Nemzeti Levéltár P 1374 fondjában őrzött iratokból többek közt kiderül: Hoepfner felsőházi tagsági tekintélyét felhasználva alkalomadtán számonkérte a tagság hiányát a fővárosi mérnökökön, vagy a bírálói díjazás elmaradását a Fővárosi Közmunkák Tanácsa tervpályázatát követően. A fennmaradt iratokból megítélve Hoepfner a Szövetség legaktívabb tagjai közé tartozott, sürgette többek között a numerus clausus bevezetését a középiskolákban, és a szintén felsőházi tag Bíró Zoltán mellett ő szignálta azt az Imrédy Béla miniszterelnöknek címzett, 1939. február 16-án kelt levelet, amelynek 25 pontja közül 17 a zsidó polgárok vagyona, munkája, státusza ellen irányul, a „társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosítását" megcélozva (MNL P 1374 – 2, 358/939).

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Helyek/Infrastruktúra

MOSÓHÁZAK // Egy hely + Építészfórum

2020.09.16. 13:04
00:05:55

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Helyek/Köztér

A GÖMBKILÁTÓ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.03. 14:12
00:05:11

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk