Épületek/Középület

Élmény? Fürdő!

2015.02.13. 15:30
MÉD

Cikkinfó

Szerzők:
Mizsei Anett

Földrajzi hely:
Magyarország, Demjén

Cég, szervezet:
Mapei

Építészek, alkotók:
Fejes László, Varró Zoltán

MÉD:

Kibővült az Eger szomszédságában található Demjén község területén fekvő Cascade barlang- és élményfürdő. A létrejött komplexum sajátos szintézise két filozófiának. Mizsei Anett gondolataival mutatjuk be a frissen átadott, Fejes László építész vezető tervező és Varró Zoltán belsőépítész által tervezett épületet.

Európa-szerte reneszánszát éli a fürdőkultúra, egy valamirevaló hotelhez mára hozzátartoznak a spa, wellness illetve egyéb vízhez köthető szolgáltatások. Ugyancsak felkapott lett a természetközeli fürdőzés: Japántól Izlandig a legváltozatosabb hideg vagy melegvizű forrásokra, tavakra minimális beavatkozásokkal, tudatosan települnek rá a fürdőszolgáltatások. Ahol pedig nem áll rendelkezésre alkalmas természeti képződmény, de a víz rendelkezésre áll, épülnek az újabb és újabb fürdőkomplexumok. E világ nem ismeretlen Magyarországon. A kérdés inkább az, hogyan tud a 21. században megújulni egy ilyen régi hagyomány. Nincs ez másként Eger környékén sem, ahol a borkultúra mellé a közelmúltban szinte azonos súllyal felsorakoztak a különböző fürdők is. Kis iróniával: itt fürdőt nyitni pont olyan eredeti ötlet, mint borászatot. Mindkettő mellett erős érvek szólnak: a táj és a klíma kedvez a szőlőnek, az ország legutóbb felfedezett meleg vizes forrása Demjén község határában pedig jó apropót szolgáltat egy fürdőnek. De mit kell tudni nyújtani egy újabb ilyen létesítménynek ahhoz, hogy a környéken intenzíven jelenlévő funkción belül mást tudjon mutatni, mint az eddigiek?

Az épített fürdők nézetem szerint két vonalba sorolhatók be: a szakrális, meditatív, exkluzív jellegűek és a nagy tömegeket vonzó, családi élményparkként üzemelők közé. A Demjénben most kibővített fürdő valahova a két irány közé pozicionálja magát, épp ezért nehezen megfogható mindkét szempont felől. Domboldalba telepített, rendkívül szép fekvésű épületkomplexum ez. A Magyarországon most is intenzíven jelenlévő organikus formavilágú - ámbár a nyitás utáni csúcsforgalomban alulméretezettnek tűnő - bejárati csarnok fogadja az érkezőt. Hogy az egész nap nem csökkenő tumultus csak az újdonság és a hétvégi időpont együttes következménye-e, nem tudom, a beléptető rendszer azonban nem készült fel ilyen tömegek mozgatására.

Az előcsarnok mögött 600 méteres mesterséges vágat nyílik, ami méreténél fogva alkalmasnak bizonyul a nagy mennyiségű ember befogadására. Ez a barlang képviseli a szakrális irányt, amit fentebb már említettem. A tompított, színes fénnyel megvilágított sejtelmes barlangjáratok meditatív jellegét több ponton megtörik a gyalogos közlekedésre szolgáló fa hídszerkezetek. A gyermekkel érkezőket mesebarlang várja, tízszeres életnagyságú virágokkal és meseolvasó nénivel. A fiatal felnőtt korosztályt a vízből és egy hagyományaos fogyasztótérből is megközelíthető bár szolgálja ki, az idősebbek pedig csendesebb oldalsó fülkékben pihenhetnek. Kicsiben ez ugyanazt a kettősséget hordozza a barlangrendszer, mint nagyban az egész fürdő, igaz, mindenkinek nyújt valamit, amit az építészeti alakítás is jól lekövet. A föld alatti pihenőtereket, szaunavilágot és sóbarlangot számos ma divatos és igényes építészeti eszközzel fogalmazta meg a tervezőjük, a keret nélküli üvegszerekezetektől a LED-világítás változatos alkalmazásáig. Az enteriőrt jól eltalált design világítótestek látják el fénnyel: mintha különös, ismeretlen élőlények telepedtek volna meg a barlang mennyezetén. Egyes szobrászati elemek esetében ugyanakkor nem egyértelmű, mennyiben fokozzák a misztikus hangulatot, és nem gyengítik-e inkább.

Ugyanez mondható el a horizontális elrendezésű barlangrendszer mellé rendelt vertikális elem, a csúszdatorony kialakításáról. Itt már teljes egészében a könnyen fogyasztható, műanyag díszletek uralják a képet, bár a torony belső burkolata vörös led-fényes törésvonalaival és lávájával egy trópusi vulkán kürtőjét idézi. Sajátos pop-kulturális parafrázisa ez ugyanannak a misztikus, természeti indíttatású képletnek, ami az ország másik végében szimbolikussá és szakrálissá tett egy magyar "vulkánt".

Mizsei Anett

 

Mapei termékek Közép-Európa legnagyobb barlangfürdőjében

A legnagyobb Mapei jelenlétre a hidegburkolatok kivitelezése során
került sor, de a kivitelezők betontechnológiai és építéskémiai termékeket is alkalmaztak. Az új barlangfürdő fantasztikus belső tereit többek között a burkolatok teremtik meg, s ez utóbbiak kiválóságához a magas minőségű Mapei termékek is hozzájárultak, amelyeket 5000m2-en alkalmaztak.

A burkolás előtti fogadófelületeket a közkedvelt Planitop Fast 330 és az Adesilex P4 anyagokkal egyenlítették ki. Gyorskötése miatt mindkét anyag megkönnyíti és felgyorsítja a munkát. Míg előbbi szinte bármilyen területen használható, mégis a medencékben végzett aljzatképzésnél bizonyul közkedvelt választásnak, ahogy itt is. Utóbbit félfolyós tulajdonsága miatt a helyi aljzathibák javítására használják a kivitelezők. A már meglévő aljzatok között volt olyan, amely szilárdsága még nem volt megfelelő, ezek helyreállításánál a Prosfas alapozót alkalmazták.

Mint minden használati vízzel terhelt területet, a medencéket is kent vízszigeteléssel láttak el, amihez a már megszámlálhatatlan alkalommal bizonyított Mapelastic repedésáthidalót, illetve az egyszerű és gyors felhasználást biztosító Mapelastic Aquadefense vízszigetelő anyagokat választották.

A legváltozatosabb termékfelhasználás a hidegburkolati ragasztók terén történt. A választásnál a legfontosabb szempont a burkolatok különbözősége és a későbbi használatból eredő terhelés volt. A medencék kerámia- és üvegmozaik burkolatait Elastorapid ágyazatba fektették, ami azért is jó, mert bírja az erős igénybevételt és jól tapad a problémás felületeken. Sőt, gyorskötő tulajdonságának köszönhetően, a burkolás után 3 nappal már feltölthették a medencéket.

A medenceterek és a pihenőterek burkolatainak ragasztásához a Keraflex termékeit választották a kivitelezők. Mind az S1, mind a Maxi S1 - ami a vastagabb ágyazatok készítésére alkalmas - tartós megoldást nyújt a fokozott terhelés esetén és alacsony porzásuk miatt a kivitelezők egészségét és a környezet tisztaságát is óvja. 

Az egyetlen látszó segédanyag a burkolatok hézagaiban meghúzódó fugázóanyag. Minden hatás, ami a burkolatot éri, legyen az nedvesség, vegyszer vagy mechanikai terhelés, a fugázóanyagot is terheli, éppen ezért szükség volt egy olyan anyagra, amely jól ellenáll a vízkezelő szereknek és a medencetisztításhoz használt anyagoknak is. Erre ad megoldást a Kerapoxy CQ, amely remek ellenállóképességéhez könnyű felhasználhatósága még több pluszt ad. A vízes, nedves helyszíneken a penészesedés elkerülésére is figyelni kell. A probléma elkerülésére már a kivitelezésnél is figyeltek, ezért a barlangfürdő medence-, pihenő- és közösségi tereiben a jó vízlepergető képességgel rendelkező, penészesedés-mentes Ultracolor Plust használták a fugahézagok tömítésére. 

További információ a Mapei oldalán. 

 

 

 

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Helyek/Infrastruktúra

MOSÓHÁZAK // Egy hely + Építészfórum

2020.09.16. 13:04
00:05:55

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Ismét a Balaton környékére, konkrétan pedig a Balaton-felvidék három falvába visz el Torma Tamás az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatában. Köveskálra, Kővágóörsre és Óbudavárra a három település jó állapotú mosóházai kapcsán a stáb, de persze a nagy hagyományú, egykor a közösség életének központi helyszínét jelentő épületek mellett a korabeli szokások is szóba kerülnek a videóban.

Helyek/Köztér

A GÖMBKILÁTÓ // Egy hely + Építészfórum

2020.09.03. 14:12
00:05:11

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

A brüsszeli Atomiumra is reflektáló Gömbkilátó az 1963-as fővárosi BNV-re készült a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat tervezésében. Hogy a poli-gömb története miként ível át Brüsszeltől egészen Balatonboglárig, arról az Egy hely és az Építészfórum videósorozatában Torma Tamás mesél.

Támogasd az Építészfórumot most, hogy legyen újabb húsz évünk!

Az Építészfórum minden tartalma ingyenes – és az is marad. De ahhoz, hogy eredeti, értékálló anyagokat hozzunk létre, Olvasóink támogatására is szükségünk van.

Támogatom

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk