építészet : környezet : innováció

Újra tündököl a Párisi Udvar

Sokan sokfélét írtak már a Párisi Udvarról, lakók és környékbeliek aggódtak, budapestiek féltették és be-be kukucskáltak, műemlékesek izgultak, a sajtó pedig tényfeltárt, ahogy azt kell, most azonban megszületett a minden kétséget messze eloszlató eredmény: a historizáló, szecessziós, keleti és mór stílusjegyeket ötvöző történelmi épület restaurációja páratlan ékszerdobozt ad vissza a városnak, melynek ha a fedelét kinyitjuk, csak úgy gurulnak szerte szét a drágakövek belőle.

Az egykori nagy korszakot szerette volna visszahozni a beruházó, a kivitelező és a tervező hármasfogata a Párisi Udvarban, az 1976-ban műemlékké nyilvánított épület fényét, az egykori palota patináját és azt a rengeteg esztétikai, művészettörténeti, várostörténeti és történelmi értéket, melyet immáron kétévszázados fennállása óta képvisel. Sikerült. 

70 ezer restaurációs munkaóra, 200 közreműködő vállalkozás, több százezer kerámia, 100 ablak a belső udvaron és négy és fél évnyi egyeztetés, szerződésmódosítás, büdzséújraírás és tömérdek szakágak közötti konfliktus, csak hogy számokban foglaljuk össze a mesés épület felújításának 2014 óta Budapest történetébe ivódott sorsát.


Kelet és nyugat szimbolikus találkozásának is tekinthetjük a Párisi Udvart. Fotó: Bódis Krisztián


A főhomlokzta a Ferenciek tere felől. 1976-ban nyilvánították műemlékké.

Az épületbe az egykori patinás üzletház, a Belvárosi Takarékpénztár székház, az IBUSZ iroda majd a nihil korszaka után korábbi budapesti kivonulása után most a luxuskategóriás Hyatt költözik, méghozzá a szállodalán unbound collectionjének részeként, ami azt jelenti, hogy az épület műemléki mivoltára, várostörténeti jelentőségére és emblematikus szerepére tekintettel a vezetés nem a világon mindenütt elfogadott sztenderdjeit (szobaméretek, műszaki paraméterek, belsőépítészeti megoldások stb.) erőlteti, hanem teljes szabadságot hagyott a tervezőknek az építészeti kialakításra. Ezt a szabadságot persze a műemléki szabályozások, az épület története iránti tisztelet és a lehetőségekhez képest a maximálisan hű állapot visszaállítására törekvő szándék jelentősen megnyirbálta. 

Nagy Csaba Prima Primissima díjas tervező, a projektre húsz iroda közül kiválasztott Archikon építésziroda vezetője elmondta, a legnagyobb kihívás a műemléki jelleg megőrzése mellett az volt, hogy a tetőszinten elhelyezkedő két luxusrezidenciához — melyek körülbelül 7 ezer euró per éjszakás árukkal jelenleg a legdrágább budapesti lakosztályt jelentik a városban — illetve magához a tetőhöz jelentős zöld felület tervezzenek, egyrészt mert a mai tervezés megköveteli már a minél több zöldfelületet, akár a tetőn is, másrészt ha a bokrok, zöld növények megnőnek, az az utcaszintről nézve is zöldíti e tekintetben bizony mostoha fővárosunkat. Az építész azt is elmondta, a tervezés helyenként csavarokat, gegeket tartalmaz, az például, hogy az egyik második emeleti lakosztály legszebb kilátást biztosító, a Petőfi Sándor utcát és a Jégbüfét, az Egyetemi könyvtárat és a Károlyi utcát, a Klotild palotát és a Dunát is átfogó panorámáját épp egy fürdőszoba-WC-ből csodálhatjuk meg, szintén effajta gegnek számít. 


A központi kupola, alatta a nagyközönség által is látogatható kávéház van. Fotó: Bódis Krisztián

 

Időzzük el egy pillanatra a központi kupola alatt: Róth Miksa üvegei olyan pompázatos művességgel találkoznak az öntött vas díszítésekkel, hogy az az eredeti állapotokat minimum eléri, ha nem meghaladja, az alatta berendezett telefonfülkék patinát és hangulatot varázsolnak a kávézónak, és hát öntött vas liftházzal sem igen találkozunk a városban. Ahhoz, hogy egy korszerű, a mai előírásoknak is megfelelő, de az eredeti épületet tiszteletben tartó alkotás jöjjön létre, több beavatkozásra volt szükség. Ezek a beavatkozások a műemléki tereket, az utcai homlokzatokat — mint a ház legfőbb értékeit — nem érintik, ezeket restaurálni kellett a hiányzó vagy átalakított részek rekonstrukciójával. A kiemelten védett épületrészek közé tartozott az utcai homlokzat, a passzázs, a kettős lépcsőház, a háromkarú fő lépcsőház, a Poligon-udvar megmaradt részei és a tetőfelépítmények mázas kerámiaburkolatai és elemei. Ezek helyreállításáról, pótlásáról, rekonstrukciójáról részletes restaurátori tervek készültek.


A poligon udvar alulról fényképezve. Fotó: Bódis Krisztián

 

A Zsolnai kerámiák receptúráját újra ki kellett kísérletezni

A legnagyobb szakmai kihívást az összesen mintegy 250 000 elemből álló, 3 000 négyzetméternyi homlokzati felület restaurálása jelentette a 2000 m2 alapterületű, 13 emeletes panelháznak megfelelő, a legmagasabb pontján mintegy 41 méter magas épületen, amely az eredeti építésekor nagyon magasnak számított. Csak a kerámia-helyreállítási munkák 85 000 órát vettek igénybe, és nagyságrendileg 100 szakértő bevonásával folytak. Közel 10 000 kerámiaelemmel pótolták a tönkrement darabokat. Ennek nagyobb részét újonnan, egyedi rendelésre gyártott Zsolnay-elemek tették ki, amelyek receptúráját a korabeli feljegyzések hiányában a manufaktúrának újra ki kellett kísérleteznie. A homlokzat sokszínűségét jellemzi, hogy a legkisebb darabja 20 dkg, a legnagyobb pedig 65 kg. A félemeleti és emeleti szinteken túlnyomórészt a mintegy 500 m2 patinás díszműbádog-burkolat adja az üvegmozaikok mellett a homlokzatburkolat nagy részét. 

Üzletházból takarékpénztár

Az épület mai nevét tulajdonképpen a pesti köznyelvnek köszönhetjük. A Pollack Mihály tervei alapján 1817-ben épült házat Brudern József, a kor haladó szellemiségű, világlátott bárója építette. Ez az épület volt Magyarország egyik első, modern értelemben vett üzletháza, melyben Pollack a hiedelem szerint az 1810 körül épült párizsi Passage des Panoramas, Párizs legrégebbi, a Boulevard Montmartre-on 1799-ben épült fedett passzázs mintájára alakította ki az üzletsori folyosót, ami miatt a pesti köznyelv hamar „Párisi-ház” néven kezdte emlegetni.

A házban elsőként ötvösök rendezkedtek be, később felváltották őket a cipősök, ezért akkoriban Suszter-bazárnak is nevezték az üvegfalú udvari bolt-műhelyeknek otthont adó öblös, csarnokos épületet. „Itt szabták, varrták a legkisebb cipőket, topánkákat a magyar úri asszonyoknak, úri lányoknak, szinte csoda, hogy mértékvevés közben valamennyi majszter át nem alakult Hans Sachs-szá és nem verset csinált lábbeli helyett, ami derék és hasznos dolog, mert a vers is szép, de cipő helyett mégsem lehet hordani” — írta akkoriban a Vasárnapi Újság.


Így nézett ki az udvar a XIX. században.



Az 1840-es évek elején itt bérelt lakást és nyitotta meg az Úri utcai oldalon Nemzeti Könyvkereskedését Emich Gusztáv, az 1849-től működő Pesti Napló, a kor legnívósabb újságjának alapítója. (A szerkesztőség csak rövid ideig működött itt egy kis szobában, hamarosan átköltözött a Váci utcai Lauffer-házba.) Emich könyvüzletében gyakran megfordult Petőfi, Jókai és Vörösmarty, valamint a régi és az új írónemzedék több tagja.


Az eredeti Brudern-ház fénye idővel megkopott, a 19. század végi nagy városrendezések során 1883-ban előbb részben, majd a 19-20. század fordulóján majdnem teljesen lebontották, a telket pedig, melyet akkoriban Budapest egyik legdrágább telkeként tartottak számon, 1906-ban megvásárolta a Belvárosi Takarékpénztár, hogy ott építtesse fel új székházát. Optimális választás. A bank 1907. december 31-i határidővel hirdetett tervpályázatára összesen 43 pályamű érkezett, azt sajnos nem tudni, hogy a terveket bíráló bizottság miért a német származású, szegény sorból származó, de mesebeli karriert befutó építésznek, Schmahl Henriknek adta a megbízást, ha a szomszédos Klotild paloták két épületét is tervező Korb Flóris és Griegl Kálmán közös munkáját tartotta a legjobbnak, de biztos megvolt rá az oka. Megtenni megtehette, mivel előre külön kikötötték, hogy a pályázat lezárása után is szabadon választhatnak a beérkezett pályaművek közül.


A belső terekben, lépcsőházakban is próbálták megőrizni mindenütt az eredeti kialakítást. Fotó: Bódis Krisztián


A munkálatok 1909 májusában kezdődtek meg, ekkorra érkezett meg minden engedély. A Brudern-ház maradékát, illetve a telken álló többi épületet a nyár során elbontották, majd megkezdődött a tényleges építkezés. A telek formája nagyon érdekes, trapéz alakú, emiatt sok mindent ki lehet hozni belőle, ugyanakkor ez nyilván korlátokat is szab az épületnek. A négyből két oldalán a szomszédos épületekhez csatlakozik, szabadon álló oldalai a Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca felé néznek. Schmahl egy szó szerinti huszárvágással az épület sarkát egyszerűen levágta, így hozva létre egy ötödik oldalt, ez adja voltaképp az épület formai jellegzetességét. Az ezen ötödik oldalon kiképzett főhomlokzat adta a bank főbejáratát, amely egyenesen a pénztárterembe vezetett, ahonnan a magánszéfek termébe lehetett továbbmenni.

Schmahl a tervezéskor figyelembe vette a hely történelmét is, vagyis azt, hogy ott több mint 90 évig egy üzletház, a Párisi-ház állt. Ezt a szerepet a földszint vitte tovább Párisi udvar néven, amely funkcióját tekintve ugyanolyan passzázs lett, mint elődje volt. Az első és második emeletekre kerültek a pénzintézet irodái, a felsőbb szinteken pedig bérlakásokat alakítottak ki. A mai napig lakások vannak az épületben, itt lakik például Kőszeg Ferenc közíró, aki az Átlátszó.hu-n hosszan cikkezett a ház tulajdonosi viszonyairól, egészen tág kontextusba helyezve azokat. A Takarékpénztár megszületésével egy mór és gót stílust keverő, historizáló eklektikus iroda- bér-, és üzletház jött létre, melyet 1914-ben, a boldog békeidőknek utolsó évében átadtak.


Zsolnay kerámia, németországi fajansz


Az építkezésénél számos magyar és külföldi vállalkozás működött közre. A passzázs hatszögű terét a Haas és Somogyi cég által gyártott, préselt üveggel, úgynevezett luxfer prizmákkal — egyfajta antik díszüveggel, melyet korábban templomüvegnek használtak — fedték le, ezek elkészítése és összeszerelése másfél évet vett igénybe. A közvélekedéssel szemben a Párizsi udvar kerámia burkolatú homlokzata csak részben származik a Zsolnay gyárból, jórészt németországi gyárak szállították le azokat. A pécsi gyárban csak a második emelet előtt húzódó erkély és az alatta levő homlokzati sáv elemei készültek. Schmahl a szállítások akadozása miatt 1909-1910 telén Németországba utazott, ahol beszállítókat keresett. Szintén a külföldi beszállítók közé tartozott a már akkor nagynevű Villeroy & Boch cég, amely a pénztárcsarnok fajanszmunkáit és a passzázs padlóburkolatát készítette.


Az épület tele van állatábrázolással és állatszobrokkal, sárkányokkal, majmokkal és méhekkel. Fotó: Molnár Péter

 

Majmok és méhek

A pompázatos art nouveau épület a gótikus és mór stílusú díszítőelemeivel, a színes majolika csempéivel és szobraival Budapest egyik kiemelkedő építészeti gyöngyszeme, a keleti misztikum és az európai elegancia tökéletes egybeolvadása. Végigsétálva a passzázson a már-már groteszk majmokat ábrázoló szobrokba botlik az ember. Az egyik majom egy almát ad vigasztalóan a mellette ülő majomnak. „Remember where we came from and see where we are.” A Belvárosi Takarékpénztár kabalája pedig, a gűjtögetés erényét és az abból fakadó jólétet szimbolizálandó a méhecske volt, ezért a méhsejtforma ábrázolása is jellemző az épületre.


Az épület Budapest 1944-45-ös ostromakor jelentős károkat szenvedett, különösen a Takarékpénztár nagy pénztárterme. 1949-ben a szocializmus a banki ingatlanvagyon részeként államosította és saját elképzelései szerint újította fel belső tereit, alakította át lakásait. Az egykori pénztárterem eredeti pompáját szinte teljesen felszámolták, eltüntetve a Spiegel Frigyes tervei nyomán készült impozáns szecessziós enteriőrt, mielőtt 1960 tavaszán az IBUSZ birtokba nem vette. Nyilván a szocialista építészetfilozófia nem igényelte az efféle úri hóbortokat. Ez után hosszú ideig IBUSZ-palota néven is emlegették az épületet. A földszintre beköltöző üzletek közül az 1952-ben megnyitott és 2015-ig működő Jégbüfé tett szert komolyabb népszerűségre. A Jégbüfét 2015-ben aztán elsiratta a helyi sajtó, ám az üzemeltetők már tudhattak valamit, mert a krokodilkönnyek még fel sem száradtak, amikor a Jégbüfé mintegy 8 méterrel arrébb a Petőfi Sándor utca túloldalán, a szemközti házban megnyílt és azóta is vígan üzemel, noha pont azt a szintén „párizsi” jellegét vesztette el, ami az üvegkirakatból kibámuló kávézgató nyugdíjasok és diákok utcai látványát jelentette.


Ilyen csodálatos üvegablakokat kellett a kivitlezőknek helyreállítaniuk. Fotó: Bódis Krisztián


A Kígyó utca felől. Fotó: Molnár Péter



A Párisi udvart először az 1960-as években az új Erzsébet híd építéséhez kapcsolódóan tatarozták, majd másodszor az 1980-as években. Mindkét alkalommal érthetetlen módon tovább rombolták a díszítéseket az időközben 1976-ban műemlékké nyilvánított épületben. Az első alkalommal bontották el a bevásárlóudvart bevilágító, üvegkupolán kívülre rejtett lámpákat, helyette felfele nyitottak utat a természetes fénynek. A második „felújítás” során bontották el a lépcsőházi csillárok üvegezését, meszelték le a lépcsőházak díszítményeit és festették feketére a réz kapaszkodókat. A különböző munkálatok ellenére a ház állaga folyamatosan pusztult, a rosszul bevilágított, sötét Párizsi udvar pedig ezzel párhuzamosan ürült ki, míg végül teljesen elnéptelenedett. A Cartographia térképboltja húzta a legtovább.


A lélegzetelállító, öntöttvas szerkezeteket tartalmazó fő lépcsőház. Fotó: Molnár Péter


A rendszerváltás után


A rendszerváltás környékére a bevásárlóudvar már gyakorlatilag üresen állt, ami azóta sem változott. 2010-ben a tulajdonos V. kerületi önkormányzat pályázaton próbálta értékesíteni a déli Klotild palotával, valamint a Szent István tér 15. szám alatti épülettel egy csomagban, amit az SCD Group nyert meg. A cég végül az elhúzódó gazdasági válságra hivatkozva kitáncolt az üzletből. Néhány hónapja az Építészfórum is tudósított arról, hogy a ház tetején kibukkant a legfelső, ráépített szint, a hotel terasza, ám akkor Nagy Csaba semmi nem akart elárulni az építkezésről.


A pesti lakosság és a városhasználat szempontjából a legnagobb tét az, hogy vajon használhatjuk-e továbbra is átjáróházként a passage-t, vagy az csak a szálloda vendégei számára lesz használható tér. A Magyar Narancs és az Átlátszó aggályát fejezte ki ezzel kapcsolatban, bár a beruházó pro forma ezt cáfolta. A bejáráson erre a kérdésre Nagyváradi Gábortól, a szálloda corporate sales managerétől azt a választ kaptuk, hogy bárki bejöhet, megcsodálhatja a kupolát, és megihat egy kávét, nem kell ahhoz a szálloda vendégének lenni. A terület azonban a szálloda része.

Summa summarum elmondhatjuk, felemelő érzés az udvarba belépni, a rekonstrukció csillagos ötösre sikerült. Térjünk be gyakran arra a kávéra. 

Kozár Alexandra

Tulajdonos és megrendelő: Mellow Mood Hotels
Építtető: PÁRIZS PROPERTY KFT., Hermesz János projektmenedzser
Kivitelező: MARKET ÉPÍTŐ ZRT., Scheer Sándor vezérigazgató
Műemlékvédelmi projektvezető: Tóth András
Műszaki igazgató: Bajnok Sándor
Projektmenedzsment: ÓBUDA-ÚJLAK ZRT.
Generáltervező: ARCHIKON ÉPÍTÉSZIRODA
Építészet: Nagy Csaba, Pólus Károly, Pásztor Ádám, T. Major Kriszta, Batta Miklós
Belsőépítész: KROKI STÚDIÓ, Göde András, Kéry Balázs, BLUE SKY HOSPITALITY, Henry Chebaane
Műemléki szakértő: Dr. Déry Attila PhD

 

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »