építészet : környezet : innováció

Túlélheti-e egy főváros a szocializmust?

Ha Budapestre tekintünk, a válasz sajnos nem, Prágát látva azonban azt kell mondjuk - talán mégis túlélheti. A rendszerváltás után a csehek nemzetük újjáépítését a fővárosuk újjáépítésével kezdték. Nem ment egyik napról a másikra, mára beértek az erőfeszítések, Prága kiheverte a kommunizmust, és Budapesttel ellentétben ma már nem a szétesés és az elrohadása jelenti rá a legnagyobb veszélyt, hanem az elturistásodás. Szakács András politológus, prágai lakos véleménye.

Hamarosan kezdetét veszi a  magyarországi önkormányzati kampány, amely során ismét sokszor olvashatjuk majd szakpolitikai anyagokban és hallhatjuk politikusoktól, hogy mit is kellene Budapestnek átültetni a bécsi példákból. Ez a Bécs-Budapest tengely azonban egyre fenntarthatatlanabb mind politikailag, mind pedig szakmailag. A választók ugyanis az elmúlt 30 év tapasztalatai alapján ma már egyre kevésbé hiszik el, hogy Budapest képes lehet beérni Bécset.  

A kommunizmus pedig bár máshogy, mégis ugyanolyan mély sebeket ejtett, mint a második világháború: gyors pusztulás helyett lassú rothadásra ítélte őket. 1989-ben tehát nem az újjáépítéssel kellett kezdeni keleten, mint 1945-ben nyugaton, hanem szétesőfélben lévő infrastruktúrákat, ingatlanokat és intézményrendszereket kellett újra pályára állítani. Értelmetlen szakmai elvárás tehát, hogy a teljesen más alapállásból induló keleti blokk fővárosaival 89-től ugyanaz fog történni, mint nyugati társaikkal 45-től kezdődően, és hogy 2019-re mindnek ugyanott kellene tartania. 

Az viszont alapvető elvárás lenne, hogy legalább tudjuk, merre tart. Erre a kérdésre, hogy merre is tart Budapest, azonban a politikai elit 30 éve képtelen válaszolni. Jelenleg csak azt látjuk, hogy hol is tart most. Pontosan ott, ahol tartania kell egy kommunizmusban tanult és szocializálódott mérnökkel az élén, Bécs és Prága mellett inkább hasonlít egy szocialista  gyártelepre, mint egy középeurópai fővárosra. Alapvetően persze elüzemel, bár egyes helyeken már a szétesés, a rohadás jelei mutatkoznak, és ahogy telik az idő, minden kicsit koszosabb, büdösebb és lepukkantabb lesz, mert bár mindenkié, valahogy azért senkié sem igazán. Persze Budapest közel sem élhetetlen – ahogy a szocializmus gyártelepei is túlélhetők voltak – de nem is túl jó élni benne. Főleg, mert nem is igazán tudják a lakók, hogy hol is élnek, és talán pont ezért mindenkié, de közben azért senkié se lett a főváros.  

A magyar kultúra fellegvára lenne? Soha nem voltak ennyire bizonytalan helyzetben a kulturális intézmények Budapesten mint most, a TAO  támogatások megvonásával, a főváros pedig ahogy eddig is, nem képes finanszírozni egy színes kulturális palettát. Zöld Budapest? Ezt talán magyarázni sem kell. Családok városa? A városvezetés még az egészséget is veszélyeztető szmoghelyzettel sem tudott mit kezdeni. A kisgyermekes családok életét is megkönnyítő liftek a közlekedési csomópontokon pedig még tervként sem léteznének, ha Budapest lakosai nem tüntetnek értük. De lehetne akár a boldog békeidők historizáló építészetének eleven emlékműve is a magyar főváros. Azonban az elmúlt tíz évben a műemlékvédelmet leépítették, és a főváros pedig most azzal kell szembenézzen, hogy veszélybe került világörökségi státusza. 

Az ötlettelenség azonban nem Tarlós Istvánnal kezdődött. Már a rendszerváltás óta nincs Budapest-vízió és így akarat se. Még annyi se, hogy javítsuk ki azt, amit a szocializmus elrontott, például  a Rákóczi úti autópálya felszámolásával, vagy a Bajcsy-Zsilinszky úti villamospálya visszaépítésével. Hiába léteznek tervek, amiket a józan ész és a szakértelem diktált, mivel ezek nem illeszkednek a politikai városvezetés víziójába - nehezen illeszkedhetnek ugye olyanba, ami nincs -, így politikai akarat sincs a megvalósításukra. 

De tényleg ennyit számítana a vízió? Prága példáján láthatjuk, hogy igen. Egy jó vízió képes kirántani egy fővárost abból a lefelé tartó spirálból, amibe a szocializmus belelökte a közlekedési és intézményi struktúrák szétverésével. A csehszlovák, majd cseh politikai elit a rendszerváltás után úgy döntött, hogy a nemzet újjáépítését a főváros újjáépítésével kezdi. A ma már Magyarországon teljesen a nevetség tárgyává vált térkövezés helyett a sokkal szerethetőbb macskaköveket választotta a közterületek megújításának az alapjául. A prágai macskaköves utcák - minden előnyükkel és hátrányukkal - fogalommá váltak, a város egyik megkülönböztető jegyévé. 


Prága macsakövei


Ha azonban prágai lakosként kell mondanom egy jelzőt a városra, akkor az a családbarát lenne. Az önkormányzati, állami és magánberuházások, illetve szolgáltatások terén is napi tapasztalat, hogy gondoltak a családosokra.

A buszokon és a villamosokon külön-külön van elsőbbségi “területe” a kerekesszékeseknek és a babakocsival közlekedőknek. A metrómegállók többsége kerekesszékkel és ezáltal babakocsival is átjárható, miközben Budapesten, ha a felháborodás és a tüntetések hatására végül mégis épül lift, azt a BKK hivatalos térképe nem jelzi.

Azonban a magánszféra sincs lemaradva, reagálva az igényre, hogy a gyermekesek is szeretnének kimozdulni otthonról és akár vacsorázni is szívesen elmennének, az éttermek játszósarkokat alakítottak ki. Bár a fine dininge-ról nehéz elképzelni, hogy miképpen lehet gyermekbarát, a prágai Food Lab azonban egy teljes játszóházat alakított ki bébiszitterrel a családosok számára. 

A városvezetés nem törekszik azoknak a parkoknak és városi erdőknek a felszámolására, amik méreteik miatt tulajdonképpen felszabdalják a várost, nehezítve így mindenfajta közlekedési, ipari és lakhatási fejlesztést. A prágai politikai elit víziójában a zöldterületek nem megoldandó problémák, hanem Prága városának öröksége, amit minimum őrizni, de még inkább fejleszteni szükséges. 

Bár a belvárosban közel sem beszélhetünk dán és holland viszonyokról - gyerekeknek kész életveszély lenne biciklivel nekivágniuk a belvárosnak a bicikliutak kiépítetlensége, a cseh autóvezetési kultúra és a macskakövek miatt -, a Prága külső kerületeiben és a városból kivezető bicikliutak infrastruktúrája megint csak a város családközpontúságát bizonyítja. 

Nem csak a bicikliutak minősége, de a köréjük épült infrastruktúra is figyelemre méltó.

Kilométerenként találkozhatunk ugyanis pihenőhelyekkel, amik vagy játszótérrel, vagy még Prágában is ritkaságszámba menő 5 sörcsappal vannak felszerelve.


Biciklis söröző és játszótér a prágai bicikliút mentén (Fotó: Szakács András)

Biciklis söröző és játszótér a prágai bicikliút mentén (Fotó: Szakács András)

Biciklis söröző és játszótér a prágai bicikliút mentén (Fotó: Szakács András)



Prága emberarcúsága, ami miatt nem csak családok, de mindenki más is jól érezheti magát, azonban mégsem a külvárosban, hanem pont a belvárosban mutatkozik meg, a Moldva (Vltava) partján. Az embertelen szocializmus Csehországban is úgy döntött, hogy a “modernitás” jegyében fel kell számolni az ember és a folyó kapcsolatát, a rakpartokat a közlekedés oltárán kell feláldozni. Az így ejtett seb végül két évtizeddel a rendszerváltás után gyógyulhatott be. A folyó Naplávkára keresztelt szakaszán az autóforgalmat felszámolták, és 2009-ben megszervezték az első termelői vásárt is.


A Moldva-parti piac

Street food a Moldva-parti piacon


A folyópart átalakításnak projektje is jól mutatja azonban, hogy a szocializmus lassú, de hosszan tartó rombolásának helyreállítása sem megy egyik napról a másikra. Évtizednyi munka szükségeltetik hozzá és a politikai elit ciklusokon átívelő, oldalfüggetlen elhivatottsága kell ugyanazon víziónak az irányába, hogy teljes értékű közösségi terek jöhessenek létre csonka metróvonalak helyett. A Naplávka projekt jövőre, 10 évvel az indulása után egy nagy felújítással ér véget, utolsó felvonásként a partfal korábbi raktárait építi át kávézókká, éttermekké úgy, ahogy egykor Budapesten is volt.

Prága elmúlt 30 éve a bizonyíték arra, hogy nem várható el egyetlen szocialista fővárostól se, hogy ott tartson 2019-ben, ahol a kommunizmust elkerülő Bécs tart. Az azonban már igen, hogy sokkal előrébb legyen, mint ahol Budapest jelenleg. Ehhez azonban az kellett, hogy a helyi és országos politikai elitnek legyen egy víziója arról, hogy mit is akar kezdeni a fővárossal, és ez a vízió oldaltól függetlenül elfogadott és követett legyen ciklusokon és évtizedeken átívelően.

Éppen ezért a budapesti önkormányzati választáson elsősorban nem polgármestert kellene választaniuk a szavazóknak, hanem víziót. Egy olyan víziót, ami kiránthatja a fővárost abból az ötlettelenségből, aminek köszönhetően a politikai és gazdasági elit Budapestet legfeljebb csak üzemeltetni, de egyedivé, emberarcúvá és nemcsak, hogy bécsi, de prágai mércével mérve is fejletté tennie nem sikerült.

Képek forrása: https://www.instagram.com/ketmagyarpragaban/

Szakács András

13 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »