építészet : környezet : innováció

Önsajnálat és megvetés

"Egy május 23-i, délelőtti kétségbeesett facebook-bejegyzésben láttam először az Alakor-tervet. 'Édes Istenem' - fűzte hozzá a posztoló. Aztán délfelé elbizonytalanodott, hogy az egész csak 'egy jól összerakott hoax', ő meg 'felszállt a hülyevonatra'. Pedig az a vonat akkor már rég elment." Janesch Péter hozzászólása a milánói pavilon ügyhöz.

Azóta 23 írást, állásfoglalást, összefoglalót, riportot (és azok kommentárjait) olvastam az üggyel kapcsolatban1. A Szakkollégium és Ertsey Attila mondanivalóját találtam józannak és tárgyszerűnek, illetve a győriek bátorságát felemelően nagyszerűnek – nem értünk egyet, de akkor is.

Nem az installáció a parasztvakítás, hanem az egész világkiállítás. Nem csak az installáció naiv, hanem azok is, akik akár tudományos szakmaiságot, akár művészi-, szellemi megmérettetést képzelnek ebbe a – már a XX. század fordulóján elavult – nemzeti reprezentációba.

Néztem tovább a tervet2: vásári – tehát helyénvaló. Gyerekes, romantikus – odavaló. Indulata jó – szemben a támadókkal és védőkkel. Nem egy ARK Encounter épül, mint Kentucky-ben, nem előre megfontolt szándékkal, tervszerűen végrehajtott népbutítás zajlik, ez nem kreacionista vidámpark – így alakult. Realista – a felsoroltak okán, de azért is, mert korhű, igaz képet installál a mai viszonyainkról, az uralkodó ízlést hűen mutatja be.
Tudomásul vettem, hogy Ertsey Attila feladata, hogy kifele nyíljon a bejárat. Hogy a helyzet változatlan: továbbra is cirkusz és kenyér (utóbbi már csak a kenyereseknek). A hatalom pedig hatalom, az úr dönt.

A kialakult helyzet, ez az izzó parázs, nem az építész-szakma válságára vet leleplező fényt, hanem a verseny-paradigma egy újabb kudarcára. A versenyben persze az építész szakma is testestül-lelkestül benne van. Hiszen hadiállapot van, volt, és lesz – nem csak nálunk, és ameddig lehet. Míg ki nem derül (esetleg tudomásul nem vesszük), hogy vagy a háborúra, vagy az emberekre nincs szükség.

Továbbá világosan látszik, hogy ami Milánóban, a nemzeti pavilonok között lehet egy különös, akár népszerű installáció, az Szombathelyen újraépítve – akkor már önmagában – a határon belüli harc győzelmi szobra lesz. A magunk felett aratott győzelem nehezen fenntartható emlékműve.

Körösfeketetói vásár, 1973., fotó: Janesch Péter

Nem lenne okosabb, együtt, azt a célt kitűzni, hogy miként épülhetne meg az egyik ott, a másik itthon? A szakmai konszenzusban elfogadott Malom Szombathelyen, és a bármilyen, akár méltányolható megfontolásokból3, de méltánytalan módon nyertes Alakor Milánóban?

Mert bármennyibe is kerül az Alakor megépítése, ha azt kiállítási idény-díszletnek építik, sokkal olcsóbb lenne. Ha ezt a palotát Szombathelyen kutatóközpontként gondolnák tovább üzemeltetni, akkor - valószínűleg - a kulturális életére és hagyományaira méltán büszke szombathelyieket bántják meg egy ideiglenes, népszerű, propaganda-installáció véglegesítésével, de - mindenképp - a házat újraszerelhetőnek kell tervezni, úgy kell legyártani, szét kell szerelni, Milánóból Szombathelyre kell szállítani és ott újra felépíteni. Akkor már nem lesz elegendő a Milánói Expo Igazgatóság hivatalos engedélyezési folyamatához igazodni. Szombathelyen, a régi huszárlaktanya területén, már az országos településrendezési és építési követelményekről szóló rendelet meghatározásainak megfelelő építési engedélyt kell kérni és kapni. Amennyiben az eljárás során kiderülne, hogy Magyarországon bárki tervezhet kutatóközpontot (ami kívánatos lenne), akkor is el kell készíteni a hőveszteség-számításokat, meg kell feleljen az épület pl. a tűzvédelmi előírásoknak, a huzamos tartózkodásra szolgáló helyiségekkel szemben támasztott közvetlen természetes megvilágítás szabályának. És ehhez jönnek az épület – az Alakor esetében meglehetősen magas – fenntartási költségei4. Tehát a fenntarthatóság maga, az ökológiai lábnyom-analízissel együtt. Például ezeket lehetne kivonni a szombathelyi Kreatív Örökségvédelmi és Értékfejlesztő Központ mindenféle árából.

Persze hogy a Malom sem állná ki ezt a próbát, de beláthatóan könnyebb egy építészek által tervezett, ház-szerű pavilont ilyen igényeknek megfeleltetni, mint egy elmutogatott mondókát.5

Aztán majd, abban a legalább ennyire abszurd helyzetben, mikor a dolgok egy döntés révén az együttműködés felé indulnának, kellene arról a siralmas jelenségről beszélni, hogy miért csak valami ellen, és miért soha nem valamiért fogunk össze.6 Hogy miért élünk (egyszer) egy olyan csapdás helyzetben, ahol a sértettség az úr? Hogy hogyan lehetne a megbántott önérzet miatti önsajnálat kompenzálásán, a megvetésen túladni? Vagy derülne sokaknak ki, hogy nem érdemes a fennálló rendszerrel a javítás reményében harcolni. Ki kell találni egy újat, ami elavulttá és feleslegessé teszi a régit.

Végül - elbocsájtást kérek a további vitától7, hivatkozva tervezett kiállításomra, aminek még senki támogatója nincsen, hogy magamat most már a saját költségvetésembe vethessem. Annak szenteljem.

Janesch Péter


1: (K.L.-nek) Ez nem a Vezér halála, a Nagy Októberihez nincs köze sem így, sem úgy. Ez egy nyereg alatt puhított Noé bárkája, ahol az ellentmondást az oldja föl, ha tudjuk, hogy a honfoglalók nem tájékozatlanok voltak, hanem ezt választották. Persze hogy ismerték a constantinusi bazilika titkait, de Kis Pipin bőkezűsége mögött észrevették a befolyásolási szándékot, és abból nem kértek.

2: Én nagyjából úgy vagyok ezzel az Alakor-ral, mint Kardos Gábor filozófus-menedzser hozzászólásával. Úgy nem értek egyet egyikkel sem, ahogy vannak – mégis, az egészből erre a két műre csodálkoztam rá igazán. Azután meg ezeken nevettem a legtöbbet. A csodálkozás és a nevetés között dőlt el, hogy ártalmasak-e vagy sem. És mivel arra jutottam, hogy nem, így hát még most is nevetek. Az értelmes vita előfeltételeinek megteremtése, és néhány alapfogalom tisztázása becsapós alcímű, kiszámíthatatlan fordulatokban gazdag, letehetetlenül izgalmas kioktatásból megtudhatjuk többek között, hogy a doboz- és a dob-építészet mitologikus harca végén az Alakorból hogy lesz Életkert Ház - amiben Szidbád tervez, továbbá azt is, hogy ez az egész hogy került egy csahos fenevad holttetemének belsejébe. Hogy ki a hulla, azt a leendő olvasók kedvéért nem áruljuk el.

Érdekes jelenség, hogy pont az építészet és a politika az, ahol a szemlélők valamiért abba a tévedésbe esnek, hogy értenek hozzá. Az igazi építész szenved ebben a helyzetben, az igazi politikus pedig kihasználja. 

3: Arról pedig, ami a színfalak mögött zajlik más szempontok alapján is - van fogalmam. Attól kezdve, hogy megértjük a szigorúan betartott háborús játékszabályt (akármelyik oldal is van hatalmon – amíg oldalakról szó van), szóval ha tudjuk, hogy a két uralkodó gépezet nem működhet másként saját talpon maradása érdekében, mint hogy a profit- és szavazat-maximalizálási technikákat az egyre jobban ellehetetlenülő helyzetben is megszakítás nélkül alkalmazza, akkor az valamivel könnyebb érzés. Csak valamivel, hiszen borzalmas nézni, ahogy a prédák a legvédtelenebbek és legszegényebbek, megalázva pedig a kompetensek lesznek mindig, akiknek végig kell asszisztálni ezt az egyre kétségbeesettebb ráhangolódást a legtájékozatlanabbakra.

4: Mert pár hét alatt oldalára dől a búza, hogy a termőföldre hajtsa érett magvait. És nem csak a pelyvás- vagy (undorító) meztelen kultúrbúzákkal van ez így, hanem az alakor féle vadbúzákkal is. Szántani sem könnyű az első emeleten. Némán állnak majd a csillagokkal lyukasztott dobok? Nem, nem lesznek lyukasak, kívülről, szakszerűen, 15-20 cm-es hőszigetelést kapnak, azon dryvit.

5: A magyarországi organikus építészet a természetben nagyszerűeket alkotott, a funkcióval viszont szinte állandóan deficites volt. (Ezzel – és nem a népi hagyománnyal – osztotta meg a szakmát, ahol a vitatkozók a funkció-és-forma másképp organikus dogmájában hittek. És abban, hogy az építészetnek saját nyelve van. Tehát, hogy a direkt, irodalmi (visszaolvasható) szimbolika a díszletek világát idézi. Ez egy alapvetően helyesírási és nem a tartalmat érintő nézeteltérés volt. Ahogy Kapitány Jóska a Mesteriskola 1985. februári Makovecz műhely-bemutatóján mondta: „Imre, én úgy látom: amíg a hegyekben voltatok minden rendben volt. Mikor kijöttetek az erdőből - ott kezdődtek a bajok.” Akkor még mindenki nevetett.)

6: Az az érzésem, hogy a Malom melletti szolidaritás létező motívum a történetben, de mellékszál. A zászlókon: kamarai törvény; morális kötelesség; etika; szakmaiság; szégyen miránk... Azonban a harcba szállást itt mintha a sebzett önérzet tűrhetetlen dühe hajtaná. Ha így van – nem feltétlenül kellene így legyen. Illetve: nem egy (1990-től) elmaradt valódi kiállás javítási kísérlete zajlik? Nem a gyengébb harcos könnyűsége adja ezt a lendületet? Ha így lenne – tragikus. Ezeket attól teljesen függetlenül tartom átgondolandónak, hogy tisztában vagyok azzal - egy esetleges megegyezés épp ennek az összetartásnak lenne az eredménye. (Amennyiben egy ilyen eredmény a politikai érdek szerint szükséges.)

7: Én is önuralmat gyakoroltam, vagy inkább gazdaságossági számítás alapján döntöttem és nem válaszoltam erélyesen a Vogl-néven kommentelő huszár immár tizedik éve fel-fel törő lelkifurdalási rohamára.

5. és 10. bek. végi idézet: Richard Buckminster "Bucky" Fuller

3 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »