Toronyházakat a vízpartra! - Rotterdam változó sziluettje

Ha európai toronyházakról beszélünk, nem maradhat ki a sorból a kontinens legjelentősebb kikötővárosa, a holland Rotterdam sem. Moszkva, Párizs, London, Milánó és Varsó mellett Rotterdam sziluettjét is meghatározzák a magasra törő épületek, s talán itt érezhetjük leginkább, hogy ezek aránylag a helyükön vannak, nem ütnek el annyira a városképtől, kevésbé nyújtanak zavaró, megosztó látványt, mint a többi metropoliszban. Bán Dávid írása.

A "Maas menti Manhattan" fejlődése, története, szerkezete, funkciója lényegesen jobban befogadja a magas épületeket, toronyházakat, mint a társai. A Rajna-Mass-Schelde folyók deltájának kedvező adottságait kihasználva már a 14. században kikötő létesült a városban, amely komoly jelentőséggel bírt Hollandia és kontinens számára. Míg a deltatorkolat eleinte kedvezett a kikötő kialakításának, idővel a fejlődés gátját képezte, hiszen a szűkös és szerteágazó vízi utakon nehéz volt a megnövekedett hajómennyiséget irányítani. A 19. század második felében a város vezetése egy új vízi útvonal megépítése mellett döntött, így 1872-ben nyitották meg a 20 kilométer hosszú Nieuwe Waterweg csatornát, amely jelentős változást hozott a város fejlődésében. Az Északi-tengerrel immár közvetlen összeköttetésbe került kikötő bővítésével a város is új lendületet vett, hatalmas építkezések kezdődtek, a lakosok száma is megnőtt. A rendelkezésre álló szárazföldi terület – akárcsak egész Hollandiában – pedig egyre szűkebbnek bizonyult, így már a 19. század végén a magasabbra törekvő építkezési módban látták a megoldást.



1898-ban épület meg a maga idejében Európa legmagasabb irodaépületének számító, úgynevezett Fehér Ház (Witte Huis). A  Willem Molenbroek tervezte, ma már műemléki védettséget élvező 10 emeletes, 45 méter magas épület minden szempontból kiemelkedőnek számított a kontinens építészetében. Stílusában az Art Nouveau jegyeit képviselő építmény szerkezete vasból, acélból és betonból készült, alapozásához 1000 tartópillért kellett a földbe ereszteni, mivel a tengerszint felett mindösszesen 1 méteres magasságban elhelyezkedő telek lágy talaja nem bírta volna el az épület súlyát. A századfordulón és a 20. század első felében a város folyamatosan modernizálódott, számos, igen kiemelkedő építészeti munka, neves építészek művei gazdagították annak képét.



A lendületes fejlődésnek radikális véget vetett a második világháború, az ország német megszállása és az azt megelőző, a holland ellenállást megtörni szándékozó nagy erejű bombázás, amit a náci légierő a város ellen indított 1940 májusában. A légitámadás következtében Rotterdam óvárosának legnagyobb része elpusztult, az épületek többségét porig rombolták – a Witte Huis ritka kivételként túlélte a rombolást. A városvezetés azonban a háború lezárultával igen hamar és határozottan döntött, nem a régi rotterdamit építik újjá, hanem teret engednek egy új, modern város kialakítsanak. Paradox módon a város megújulásának, jobbításának lehetőségét látták a kényszerűen kialakult, helyzetben. Erényt kovácsoltak a tragédiából és kijavították a háború előtti városszerkezet hibáit, ahol lehetett, újratervezték az útvonalakat, strukturálták az építkezéseket. Így az 1950-es években ismét pezsgő élet költözött a városba, kikötője is hamar talpra állt, európai vetélytársai előtt jelentős versenyelőnyt szerezett s a kontinens vezető logisztikai központjává fejlődött. A város az urbanizmus és az építészet kísérleti terepe lett, ahol számos különleges megoldást, tervet sikerült megvalósítani, nem véletlenül lett az építészet városa, az építészeti biennálék házigazdája.




Az újépítés remek terepet jelentett egy – remélhetően – jól funkcionáló kortárs városszerkezet létrehozásának. A központban kellő szélességű utakon leginkább a kerékpáros és a közösségi közlekedés zajlik, jelentős területet kapnak a gyalogosok is. Noha a háború utáni építkezések még nem szárnyaltak annyira az egekben, az új városképtől már nem idegenek a magasházak és toronyházak sem. Noha a város maga – akárcsak az egész ország – lényegében teljesen sík, magassága alig emelkedik a tengerszint fölé, kontúrja mégis jelentősebb magasságokat rajzol ki. Kezdve a kikötőkre jellemző óriásdaruk látványától, a városközpontba is erőteljesen belépő magasházakig, vagy a város egyik legújabb kori jelképévé váló, 139 méter magas Erasmus hídig. A legnagyobb toronyház építési hullám az ezredforduló környékén indult meg, ekkor épültek meg sorra Hollandia legmagasabb épületei a városban, noha egy-egy magasházzal Hága és Amszterdam is igyekezett beszállni a versenybe, ez az építkezési forma mégis csak Rotterdamra jellemző.



A belvárossal szemben, a Nieuwe Maas partján, az elhagyatott kikötőrészek helyén jött létre a Kop van Zuid városrész, amely számos, leginkább az elmúlt évtizedben felhúzott toronyházával Rotterdam új, modern alközpontja lett. A nemzetközileg jól ismert portugál  Álvaro Siza Vieira tervezte, antennával együtt 163 méter magas, 43 emeletes New Orleans épület jelenleg Hollandia legmagasabb lakóháza. Szintén a Nieuwe Maas partján áll az ország legmagasabb épülete a Maastoren, amely a Deloitte cég holland részlegének székháza. A több épület együtteséből összeálló 44 emeletes toronycsoport legmagasabb pontja 165 méter, tervezője a Dam & Partners Architecten iroda. Az épület közvetlen kapcsolatban áll a vízparttal, a nagyobb hajók esetleges partnak ütődése ellen támfal védi, de közvetlen vízitaxi kikötője is van. A torony hűtéséhez és fűtéséhez szintén a folyó vizét használják fel.



A központi pályaudvar melletti területen 1991-ben adták át a Delfti kapu (Gebouw Delftse Poort) iker toronypárt, amely megépültekor a Nationale-Nederlanden biztosítótársaság központja volt. A holland Abe Bonnema tervezte tömör üvegfelületű 151 és 91 méter magas tornyok leginkább váltakozó tömegükkel kívánnak változatos formát adni. Természetesen a helyi születésű és itt irodát fenntartó, számos nemzetközi díjban részesült Rem Koolhaas is letette keze nyomát a városi toronyházak közé. De Rotterdam elnevezésű, igen masszív, 160.000 m2 összterületű, 44 emelet magas tömbje a Maas folyó partján áll, hatalmas és többszörösen megtört üvegfelületei állandóan változó tükörképét kívánják nyújtani a víz és a vízpart mozgalmasságának. Az épület különböző tömbjei azt a hatást keltik, mintha azok csak esetlegesen lettek egymásra pakolva, itt-ott kicsit elcsúszva, megbillenve próbálják összefogni, hogy le ne dőljön.

Rotterdam városképe folyamatosan változik. Különböző vízparti szakaszok, szanált ipari területek újulnak meg, ahol nagy szerepe van a toronyházaknak is. Jelenleg 30 ilyen projekt áll elbírálás alatt illetve már került a tervezés vagy az építkezés stádiumába. Várhatóan jövőre kezdik el építeni a Dam & Partner és a Claus en Kaan Architecten irodák közös tervezésében készülő, 215 méter magas lakótoronyházat, a Gedempte Zalmhavent. Rotterdam új sziluettje azonban nem töri meg a város és a vele szoros szimbiózisban élő kikötő hangulatát.

Bán Dávid