építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Műemlék és kortárs építészet kontrasztja

Kis Péter terveiben egy olyan lakóépület kialakítására törekedett, amelyben egy 5 fős család a mai kor igényeinek megfelelően élheti mindennapjait. A tervezett épület alapkoncepciója az, hogy a műemlék épület nem sérül, azaz eredeti méretével, formájával, anyaghasználatával éled újjá, míg mellette a bővítmény egy kortárs megfogalmazású, minimalista épületrész lesz.

Koncepcionális ismertetés, tervezési program

Tekintettel arra, hogy a meglévő épület tetőterében bővíteni, új lakóterületet kialakítani nem lehet, előzetes egyeztetés és a szabályozás kereteinek betartása mellett az épület bővítést új kiegészítő épületrész építésével tervezzük. A meglévő épületet a vélhetően leginkább a keletkezés korának megfelelő állapot elérésre tervezzük, természetesen a lehető legjobb technológiai szint elérésével. Ennek érdekében a meglévő részben statikailag nem megfelelően állékony pajta részt a szükségesség határáig visszabontjuk, de eredeti méretét megtartva, a kitermelt anyagaiból visszaépítjük. Továbbá az épület mögött terepszint alatti beépítéssel egy földdel fedett, de az utca felé homlokzattal rendelkező bővítményt alakítunk ki. 


Tervezett alaprajz - építész: Kis Péter

 

Funkcionális ismertetés

A tervezett épület két részre osztható, két ütemben valósul meg. A meglévő épület korszerűsítése és korhű felújítása zajlik az első lépésben. A meglévő épületrésznél a bejáratnál kialakított előtér részt elbontjuk. A bejárati ajtó helyére egy korhű, de új ajtót készítünk. A meglévő előtérben a padlóburkolatot felbontjuk, a minősíthetetlen fürdőszobát, WC helységet megszüntetjük. A bejárattal szemben egy kisméretű mosdó, zuhanyzó helyiséget és vele szembe egy gépészeti helyiséget tervezünk elhelyezni. A meglévő, utca felöli oldalon lévő szoba alapterületében nem változik, a mennyezetét felújítjuk, a felhasználható, menthető fa födém elemeket visszaépítjük. A padlón lévő laminált parkettát elbontjuk, helyére hajópadló burkolat készül. A helyiség a felújítás után a családfő dolgozószobája lesz. Az előtérből az udvar felé nyíló helyiségben a kémény környezetében egy kis kamrát, mellette konyhát alakítunk ki. A helyiség többi része a tervezett épület étkezője lesz. A mennyezetet itt is felújítjuk, a fa födém javításra kerül. A padlót felbontjuk, helyére bontott téglaburkolat készül. A konyha érdekessége lesz, hogy a kémény közvetlen környezetében, abba bekötve főző pultot alakítunk ki, hagyományos technológiával, simított, meszelt felülettel.


Tervezett homlokzatok - építész: Kis Péter

A meglévő, de rossz állapotú pajta falait ameddig szükséges visszabontjuk, de az eredeti méretek megtartásával, saját anyagból vissza is építjük. Itt jelenleg nincs zárófödém, a tetőszerkezet elemei láthatóak. A kialakításnál is erre törekszünk, továbbá a tervezett falfelületek a mostanival azonosan vakolatlanul, fugázatlan felülettel lesznek kialakítva. A meglévő pajta ajtót a műemléki szakvélemény szerint meg kell tartani. Ezt az ajtót a lehetőségek szerint maximális mértékben felújítva a bővítményben, a tervezett lépcső alatti tárolóra helyezzük el. A konyha, az étkező és a nappali között szabad nyílást alakítunk ki. A tervezett kialakításnál a meglévő épületen hagyományos méretű és osztású, fa szerkezetű ablakokat kívánunk beépíteni. Az utcai és az udvari homlokzaton azonos méretekkel. A bejárati ajtó két oldalán lesz csak két kisebb ablak, mely a Balatonfelvidéki hagyományokra utal.

A felújítás első ütemében a meglévő épület tetőszerkezetét, nádazott fedését is felújítjuk. A tervezett tetőszerkezet fűrészelt fenyőből készül, az építéstörténeti tanulmány útmutatásának megfelelően a tetőfelület látszó szaru végeit kör keresztmetszetűre alakítjuk. A tervezett nádazás 30 cm vastagsággal valósul meg. A meglévő épület utcai oromfala betonozott záró párkánnyal van kialakítva. Ezt lebontjuk, helyére a hagyományos „tihanyi” kőből készített macskalépcsőt tervezünk. A meglévő homlokzati felületeken a vakolatról a rosszminőségű nemesvakolatot leverjük, helyére a hagyományos simított szegélyes vakolás kerül fehér színű felületekkel. Az épület környezetét is szükséges átalakítani. Az idők folyamán az épület hátsó része szinte elsüllyedt a terepben. Az épület védelme és az esővíz elvezethetőségének érdekében körben kulé kavicsos szivárgó felületet alakítunk ki, a belső padlóvonal alatt 15 cm-rel. Az épület mellé épített beton lábazatokat, az épülethez nem illő beton ablak könyöklőket eltüntetjük.


Tervezett metszetek - építész: Kis Péter

A tervezett kialakítás második üteme az új épületrész kialakítása. Ez az épületrész a meglévő műemlék épület mögött közvetlenül, de nem egybeépítve valósul meg. Ez az épületrész tudatosan és határozott kontrasztot alkotva tér el a meglévőtől. Itt egy földdel fedett épületrészt alakítunk ki. A meglévő épületrészből egy ajtón keresztül juthatunk a bővítmény előterébe, ahonnan egy központi közlekedőn keresztül érhető el a tervezett három hálószoba és a kis méretű fürdő helyiség. A közlekedő egy felülvilágító kupolával megvilágított. A tervezett előtérből a hátsó szomszéd felé egy kijáratot és lépcsőt terveztünk, ahonnan a tetőre juthatunk fel. Az épületrész egyszerű geometriai elemekkel, hagyományos Tihanyra jellemző felületekkel valósul meg. Nagyrészt simított, fehérre festett és „tihanyi” kő felületek jelennek meg fa szerkezetű nyílászárókkal. A két épületrész nem ér egymáshoz, az összeköttetést egy légies üveg nyaktaggal oldottuk meg. A bővítményben egy borozó helyiség is elhelyezésre került, mely kívülről, teljesen elkülönülve közelíthető meg.

Kis Péter




9 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »