építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Kopek Gábor gondolatai a MOME campusátadón

Ma két hete, hogy átadták a MOME új campusát. Az eseményen elhangzott köszöntések közül a MOME volt rektorának, a beruházás miniszteri biztosának, Kopek Gábor egyetemi tanárnak az ünnepélyes megnyitón elhangzott laudációját adjuk közre. 

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem                                         

campusátadó                                                                                        19/09/06

 

Az ember az egyetlen, aki környezetét, téri helyzetét kreativitásával befolyásolni, és alakítani tudja. Hiszen összerakja a világot, majd feldúlja, majd újra összerakja. Soha nincs kész. Ha kész lenne, az az emberiség végét jelentené.

Ezen emberi megnyilatkozás manifesztációjaként, Budapesten Lechner Ödönék építettek utoljára kreatív központot, még a 19. század végén. Felvilágosultan, szinkronban az európai történésekkel.

Majd a 20. század elején, a nagy világégést követően, egy kis európai városban, Weimarban megkezdi tevékenységét egy művészeti iskola, ahol olyan gondolkodásmódot indítottak útjára, amely azóta is megkerülhetetlen. Ami ott elkezdődött, az vakmerő akarása volt a változásnak. Olyan lelkesedés volt, amely lehetővé tette a lehetetlent.

Még nem tudták, de már a Bauhaus szellemiségét építették, amely messze túlélte a kényszermegoldásaival elhíresült 20. századot. Az én generációmnak a 21. század, a tudás-megosztás százada jutott, hogy elgondolkodjunk a jövőnkről, és bátorságot vegyünk a mi generációs üzeneteink megfogalmazásához. Üzenve az utánunk jövőknek, hogy itt voltunk.

2014-ben megkezdődött Magyarország legjelentősebb kreatívipari beruházása, egy olyan program mentén, amely megmutatja, miként lehet az ökológiai érzékenységen túl, a társadalmi és etikai szempontokat is érvényesíteni.

Közel húsz év munkája van mögöttünk, a víziótól a megvalósulásig. És most, itt állunk. Bízom abban, hogy jól mértük fel a minket követő generációk gondolkodásmódját, és esélyeit. Bízom abban, hogy a digitális generáció életvitele, gondolkodásának szövete otthonra talál abban a vízióban, amelynek a falait hosszú évtizedekre leraktuk.

A legjobbat akartuk. Egy olyan 21. századi egyetemi modellt valósítottunk meg, amely három önálló, de hálózatban is működtethető identitásával képes az autonóm működésre, egyben teljesíti a fenntarthatóság követelményét is. 25.000 négyzetméter épített tér, 15.000 négyzetméter park, professzionális analóg és digitális technológia.

Kreatív központban gondolkodtunk, amely messze túlmutat egy egyetemi rekonstrukció keretein. Társadalmilag érzékelhető és értelmezhető kreatív központról beszélünk, amelynek Magyarország kreatívipari központjává, és alakítójává kell válnia. Merjük kimondani,  hogy ami itt épült, az nemzetközi mércével is, világszínvonal. Jó érzés, hogy ez ma Magyarországon lehetséges.

Mi az esélyét teremtettük meg a minket követő “y” és “z” generációnak, hogy a nemzetközi versenypályán azonos feltételekkel tudjanak haladni. Hiszen ma már számukra sem  az a kérdés, hogy van-e magyar kreatív ipar, és az sem kérdés, hogy milyen közel vagyunk a szilícium völgyhöz. A kérdés az, hogyan tudja Magyarország a rendelkezésére álló kreativitást társadalmasítani, az egyéni indivídumot közösségiélménnyé emelni, és a sikert nemzetközileg láthatóvá tenni.

Ehhez kell az önbizalom, a kezdeményezés, a hivatásos rettegők helyett a hivatásos álmodozók, a vízió, a bátorság, a vállalás. Tudjuk, hogy nem vagyunk tehetségesebbek másoknál, de azt is tudjuk, hogy vagyunk olyan tehetségesek, mint mások. 

És azt is tudjuk, hogy az emberi élet időben véges, és ez emeli cselekedeteink tétjét. Hiszen sokszor úgy tekintünk életünk idejére, mintha végtelen lenne, és a világ egy helyben állna.  Pedig a realitás az, hogy vannak kulturális, technológiai, gazdasági ablakok, amelyek csak rövid ideig vannak nyitva. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy céljaink elérhetőek-e, hanem az, hogy elérhetőek-e a meghatározott, rendelkezésre álló időn belül. Most úgy érzem, hogy ez sikerült.

Köszönet illet mindenkit, aki közel, vagy akár távolabb állt ahhoz a kísérlethez, amelynek a manifesztációja mára közös sikerünkké, meghatározó értékünkké vált. A campus felépült.

Felépült, a Bauhaus 100. évfordulóján,  azon a Moholy-Nagy László által bejárt szellemi horizonton, ami Bácsborsodtól Chicagóig ível. Ez európai üzenet a világnak egy olyan országból és szellemi műhelyből, amelynek falai között rajzolgatott a bácsborsodi Moholy-Nagy, és ahol megszületett a világ legismertebb tárgya, a rubik kocka.

Ahogy Pilinszky is mondja, “nem az a fontos, hogy a madár hányat csap a szárnyával, csak az, hogy íveljen”.

 

Kopek Gábor 


 

szerk: SK

2 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »