építészet : környezet : innováció

Keresett irodaterek - Office Garden

Bár az irodapiacon is kétségbeejtő pangásról beszélnek, a jól megközelíthető, rugalmasan alakítható, környezetbarát, alacsony üzemeltetési költségű helyek gyorsan elkelnek. Az immár számos neves bérlővel fémjelzett, egyre jobban benépesülő dél-budai Office Garden egyike az ilyen sikeres fejlesztéseknek, amelynek I. és II. üteme dr. Fekete Lajos és Szekeres István tervei alapján készült el.

Helyszín
A XI. kerület Szerémi út-Hengermalom út-Budafoki út-Barázda utca által határolt tömbre 2005. októberében készült el az új szabályozási terv, amely ipari övezetből lakó, valamint intézményi övezetbe sorolta a területet. Az új szabályozási terv szerint a telekosztás is megváltozott. A közel 95.000 m2-es, hosszútávú fejlesztés során 5 irodaházat tervezünk a területre. Az Office Garden I. irodaház 2008 I. negyedévében készült el, míg az Office Garden II. átadására 2010. I. negyedévében került sor. Megbízónk, a magyar tulajdonú GRT Group a legmagasabb bérlői elvárásoknak is megfelelő, ugyanakkor hatékony működésű, így kedvezőbb költségű irodaházakat épít. Fokozott figyelmet fordítottunk arra, hogy mind az építkezés során, mind pedig az épület üzemeltetésénél minél több környezetbarát megoldást alkalmazzunk.

 

 
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor

 

Funkcionális elrendezés
Az irodaház a Szerémi út - Hengermalom út sarkán helyezkedik el, két hosszabb homlokzatával az irányadó építési vonalon áll. Az épületben 350 férőhelyes, 3 szintes mélygarázs, a földszinten és a 7 további szinten bérirodák kaptak helyet. A gyalogos, valamint gépkocsival történő megközelítés a szabályozási terv szerint kiépülő magánút felől történik. A gépkocsik a mélygarázs -1. szintjére külső, fedetlen rámpán hajthatnak le, ahonnan belső rámpán érhetik el a további szinteket.

Az épület szimmetrikus kialakítású, racionális alaprajzi elrendezéssel. A két épületszárnyhoz kapcsolódó lépcsőházi maghoz egyenként három-három lift tartozik, amelyek a -3. pinceszinttől a 7. emeletig közlekednek. A gépészeti aknák, tűzcsapok ugyancsak ebben a magban kaptak helyet.

Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
 

 

A földszintre két önálló előcsarnokot terveztünk, amelyek mindegyikében külön portaszolgálat kapott helyet. A mélygarázsok felett, az épület földszinti homlokzati kontúrján kívüli növénykazettákba extenzív növényzetet telepítettünk. Az 1. emeleten, a két épületszárnyat összekötő szakaszon az irodák előtt tetőterasz épült. A visszaléptetett 6. és 7. szintre ugyancsak tetőteraszokat terveztünk. A 7. emeleten a két „tornyot” összekötő szakaszon intenzív zöldtető készült. Az irodapark zöld terei, tetőteraszai és kertjei biztosítják, hogy az ott dolgozók inspiratív környezetben, ezáltal hatékonyabban végezhessék munkájukat.

 

 
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor

 

Környezettudatos gépészet
A gépészeti berendezéseket egyrészt a mélygarázsban, másrészt a gépészeti szinten kialakított terekben helyeztük el. A hőszivattyús, vízmentes hűtő-fűtő rendszer megújuló energiát használ, ezért összességében az átlagosnál 30 %-kal olcsóbbak az üzemeltetési költségek, ráadásul így az épületegyüttes széndioxid-kibocsátása is nulla. A -1. pinceszintre került az épületet kiszolgáló trafóállomás, a szükséges elektromos helyiségekkel együtt. A környezetbarát, vibrációmentes fénycsövek megfelelő mesterséges megvilágítást adnak, a környezetkímélő légtechnika pedig 80%-os hővisszanyerést tesz lehetővé. A hűtő-fűtő rendszer irodánként szabályozható, ezáltal további energiamegtakarítás érhető el. A szelektív hulladékgyűjtés az irodapark bérlőinek aktív közreműködésével, anyag szerint szétválogatva történik.

 

 
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor

 

Belső terek
A vizesblokkok, mosdók a lépcsőházak mellett helyezkednek el. A szükséges illemhelyek számának meghatározásához szintenként és lépcsőházanként maximum 40 nőt és 40 férfit vettünk figyelembe. A dolgozók kényelmét étterem, kávézó és üzlethelyiségek biztosítják.

Hangelnyelő álmennyezet az egész épületben, magas hangszigetelő képességű álpadló csak az irodákban készült. A nagyrészt természetes megvilágítású irodaterekben a bérlői igények szerint 2,7- 3,5 m nettó belmagasság érhető el, a terek rugalmasan alakíthatók. A megfelelő komfort biztosítása érdekében az ablakok nagy része nyitható, valamint külső-belső árnyékolással ellátott.

 

Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
Office Garden - dr. Fekete Lajos, Szekeres István, fotó: Zsitva Tibor
 

 

Anyaghasználat
A homlokzatok szürke Alucobond burkolatot, illetve hőszigetelést és átszellőztetett téglaburkolatot kaptak. A nyílászárók sötétkék színű hőhídmentes alumínium szerkezetből készültek, kékes színű, csillogásmentes üvegezéssel és fix árnyékolórendszerrel. A korlátok porszórt acélszerkezetűek.

 


Office Garden I-II. ütem

vezető tervező: dr. Fekete Lajos, Szekeres István
generáltervező: Citinvest Kft.

tervezés éve: 2006
kivitelezés éve: 2007-2008 (I. ütem), 2009-2010 (II. ütem)
fejlesztő: GRT Group
fotó: Zsitva Tibor


Kapcsolódó oldalak
Office Garden

2 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »