építészet : környezet : innováció

Felújítják a dégi Festetics-kastélyt

A dégi Festetics-kastély egy időre bezárta kapuit. Az ország egyik legszebb és egyetlen látogatható klasszicista kastélyát körülölelő park, hazánk legnagyobb angolparkja azonban látogatható. A kastély volt a fő helyszíne az utóbbi idők nézettségi rekordjait döntögető Kincsem című nagyszabású mozinak is. A fejlesztések a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében valósulnak meg.

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg, nemcsak régi szépségüket nyerik vissza, hanem új funkciókkal is gazdagodnak, hogy adottságaikhoz igazodó módon megfeleljenek a mai kor turisztikai igényeinek. Az egykori főnemesi rezidencia hazánk egyik legszebb, 1815 és 1818 között felépített klasszicista kastélya, melyhez sok legenda fűződik: a magyarországi szabadkőművesség titkos központjaként emlegetik. Bár nem maradtak fenn bizonyítékok rejtélyes gyűlésekről, több mint egy évszázadon át a kastély falai között őrizték a hazai szabadkőművesek titkos levéltárát, s az építtető, Festetics Antal is szabadkőműves volt. A kastélyt a reformkor legnagyobb építésze, Pollack Mihály építette.

A kastély felújításának előkészületei tavaly, az év első felében indultak el, azóta megtörtént a munkaterületek átadása, s jelenleg is folyamatban vannak a kivitelezői munkálatok - mondta el a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) sajtóosztálya. Magyarország legnagyobb, itt található angolparkja, a Szerpentin-tórendszer, a sírdomb körüli tó, valamint a tavakon átvezető gyalogoshidak a felújítás ideje alatt továbbra is zavartalanul látogathatók.


A munkavégzés látványosan halad: a Festetics-kastélyt és a Hollandi-házat egyaránt elkerítették, az épületeket pedig több oldalról állványok fogják közre.


A kastély északi homlokzata. Kávézó és szalon is lesz a belső terekben.

A Festetics-kastély esetében a szükséges bontásokat már elvégezték a szakemberek, a szigetelési, közműfektetési munkák elkészültek. A tetőfedési, bádogozási munkák, valamint a támfalépítés és a kőrestaurátori munkák a befejezéshez közelednek. Az új kerti létesítmények közül a parkoló és az alatta húzódó tűzivíztározó kialakítása, illetve a keretező növénykiültetés valósult meg. A műemléki értéket képviselő szivattyúház újjáépítése megtörtént, már csak a nyílászárók hiányoznak az épületről.

A Hollandi-ház teljes rekonstrukciója szintén folyamatban van. Az alapozás megerősítése és a teljes vízszigetelés, valamint az elektromos vezetékek lefektetése elkészült. A homlokzati téglaburkolat javítása-pótlása és a fugaképzés folyamatban van. Jelenleg a meggyengült oromfal visszabontása és újjáépítése zajlik, amit a teljes tetőfedés és bádogozási munkák követnek.
 
A fejlesztés a kastélyparkot is érinti. A bejáratnál 54 férőhelyes zúzottköves parkolót adnak át, illetve játszóteret és sorompós beléptetőrendszert építenek ki. Emellett kertrendezési feladatokat is elvégeznek.
 
A becslések szerint a beruházás megvalósítása félidőnél tart, az épület kivitelezési munkái várhatóan még idén befejeződnek. A tervek szerint a jövő év elején már új kiállítással várja látogatóit a megszépült Festetics-kastély, és a parkja is megújul.

Ha pedig nem emlékezne pontosan az átalakítás előtti állapotokra, tekintse meg madártávlatból a kastélyt!

vélemény írásához jelentkezzen be »