építészet : környezet : innováció

Építőipari képzőközpontokra van szükség?

Megszületett az ÉVOSZ akcióterve az építőipart súlytó szakemberhiány leküzdésére. A német mintára épülő rendszert központi irányítással és egységes tanrenddel szeretnék megvalósítani.

A Világgazdaság hasábjain megjelent tervezettel kapcsolatban Koji László, az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége) elnöke elmondta: a szakképzési törvény módosítását igénylő javaslatukat a napokban eljuttatták az építésgazdaságért felelős Innovációs és Technológiai Minisztériumba.
Az építőiparban 75 ezer olyan frissen felvett segédmunkás dolgozik, akinek szakszerű betanítását, elméleti és gyakorlati oktatását egységes követelmények és körülmények között kellene biztosítani.

Az ÉVOSZ anyagának indoklása szerint „a legnagyobb gondot az iparág speciális cégszerkezete okozza, ugyanis a mikro- és kisvállalkozások jellemzően nincsenek eléggé és teljeskörűen felszerelve, így nem tudják a megfelelő eszközöket és teljes körű gyakorlati képzést biztosítani a tanulóknak. Ráadásul az építőipari szakmákat oktató szakközépiskolák és szakgimnáziumok tanműhelyei többségükben korszerűtlenek, kis alapterületűek, az eszközállományuk nem megfelelő, nagyobb tanulócsoportok oktatására alkalmatlanok. Az ágazatban az üzemen belüli gyakorlati oktatásra sincs lehetőség, hiszen a vállalkozások állandóan változó helyszíneken dolgoznak.”

Ezeket a képzőközpontokat tehát nem szabad a vállalkozásokra, vagy egyéni kezdeményezésekre hagyni, állami vagy kamarai szinten szükséges megszervezni azokat, hogy egységes mederben tartva az oktatást fel tudják készíteni a segéd- és szakmunkásokat az építőipar újdonságainak használatára.

vélemény írásához jelentkezzen be »