építészet : környezet : innováció

Elhunyt Charles Jencks

Életének 81. évében, 2019. október 13-án elhunyt Charles Jencks Nagy-Britanniában élő amerikai tájépítész, építészettörténész, elméleti szakember. Magyarországon a posztmodern építészet meghatározó teoretikusaként vált ismertté, de az angol nyelvterületen úttörő tájépítészeti munkássága kapcsán is számon tartják, illetve a Maggie’s Centres néven ismert beteggondozó hálózat alapítása is a nevéhez fűződik.

Charles Alexander Jencks 1939. június 21-én született az Egyesült Államokban, Baltimore-ban. Angol irodalmat tanult a Harvardon, majd 1965-ban a Harvard Graduate School of Design hallgatójaként szerzett építész MA-diplomát. Még ebben az évben az Egyesült Királyságba költözött, ahol Skócia és London között ingázva élt. 1970-ben PhD-fokozatot szerzett Reyner Banham hallgatójaként a londoni University College-on; a disszertációja nyomán megjelent Modern Movements in Architecture (Modern mozgalmak az építészetben, 1973) már határozottan kritikus hangvételt ütött meg a modernizmussal kapcsolatban.


Charles Jencks 2017-ben. Fotó: Crichton Foundation


Jencks elsősorban fontos, bár nem tévedhetetlen, sokakkal vitázó elemzőként és építészettörténészként tett szert hírnévre. Számos antológia szerkesztője, építészettörténeti tanulmány, esszé és kötet szerzője. Legismertebb műve a sokat idézett The Language of Post-Modern Architecture (A posztmodern építészet nyelvezete, 1977), ebben jelöli meg a modern építészet „halálának” dátumát a St Louis-i Pruitt-Igoe lakótelep felrobbantásának kezdeti pillanatában, 1972. június 15-én, 15 óra 32 perckor. Jencks munkássága nagyban hozzájárult a posztmodern építészet térhódításához; 2011-ben megjelent összefoglaló kötete, a The Story of Post-Modernism, Five Decades of the Ironic, Iconic and Critical in Architecture az irányzat nagyszabású összefoglalását kínálja.



Saját épületeit Jencks ugyancsak posztmodern stílusban tervezte. A legismertebbek közé tartozik a feleségével, Maggie Keswick-kel, valamint Terry Farrell-lel és Michael Graves-szel közösen tervezett londoni Thematic House (Tematikus Ház, 1979-1985). A ma már műemléknek számító épület izgalmas téri struktúráival, szabadon klasszicizáló homlokzatával Nagy-Britannia egyik legfontosabb posztmodern épületévé vált, amelynek különszámot szentelt az A&U 1986-ban. Az épületet 2017-ben Jencks archívumként és múzeumként tette látogathatóvá. (Az épület részleteit Adam Nathaniel Furman Instagram-oldalán érdemes megnézegetni.)


Charles Jencks – Maggie Keswick – Terry Farrell – Michael Graves: Thematic House, London, 1979-1984. Fotó © Chris Redgrave, Historic England



A tájépítészként dolgozó Maggie Keswick Jencks felvetése volt egy olyan beteggondozó hálózat létrehozása, amely meglévő egészségügyi központokhoz kapcsolódva, az építészet eszközeivel nyúlt felemelő és pihentető környezetet rákbetegek számára. Az erre a célra létrehozott Maggie’s Centres jótékonysági szervezetet még együtt alapították Jencks-szel, de az első intézmény megnyitását Edinburgh-ben már nem érhette meg. Jencks folytatta a feleségével közösen megkezdett munkát: azóta több mint húsz városban nyílt ilyen központ, olyan építészek munkájaként, mint Zaha Hadid, Richard Rogers, Rem Koolhaas, Kisho Kurokawa vagy a Snøhetta. A hálózat mára Nagy-Britannián kívül is működik: a hongkongi egységet Frank Gehry, a tokióit a Cosmos More tervezte. Jencks a The Architecture of Hope (A remény építészete, 2015) című könyvében foglalta össze a Maggie-központok történetét.





Jencks felesége hatására kezdett el maga is a tájépítészettel foglalkozni, bár őt kevésbé a növények, mint inkább a land-art érdekelte. Első közös munkájuk saját skóciai házuk kertje, a több évtizeden keresztül épített Garden of Cosmic Speculation volt Dumfries-ben. Ezt követően Jencks mind nagyobb szabású munkákat vállalt. Az edinburgh-i Modern Művészeti Galéria parkjában kialakított Ueda (1999-2002) a geometrikus, természetfeletti módon szabályos formák iránti érdeklődését példázzák.

Idővel Milánóban, Pekingben, Dél-Koreában is megvalósultak tájépítészeti munkái, bár a legfontosabbak továbbra is az erősen ihlető Skóciához kötődnek. Legkülönlegesebb munkája talán a skót felföld ősi tájformáló aktusainak utánérzéseként 2012-ben elkészült Northumberlandia, egy korábbi bánya helyén kialakított, négyszáz méter hosszú nőalak. A műfajról vallott gondolatait a The Universe in the Landscape (A táj univerzuma, 2011) című könyvében vetette papírra.

 

vélemény írásához jelentkezzen be »