építészet : környezet : innováció

Egy térben minden!

10 éves a FUGA!!! Somogyi Krisztina interjúja Nagy Bálinttal, a FUGA művészeti vezetőjével.

SK: A FUGA Budapesti Építészeti Központban beszélgetünk. A 10 éves jubileum kapcsán a kiállítóterekben megjelenik fotó, képzőművészet és zene is. Ez a sokféleség általában is jellemző a FUGÁra. Miért fontos, hogy ne csak építészeti alkotások legyenek itt kiállítva?

Még a saját kiállítóteremben, az N&n galériában fogalmaztam meg magamnak, hogy az építészetnek, mint kiállítási kultúrának nincsen közönsége. Van a képzőművészetnek, a fotónak, a filmnek, a zenének, a színháznak, mindenféle művészeti ágnak, de az építészetnek nincsen. Tehát ezt a közönséget meg kell magunknak teremteni olyan módon, hogy a gyakorlott kultúrafogyasztót a saját táplálékával becsaljuk, és másodlagos fogyasztásként megkapja az építészetet. A tapasztalat azt mutatja, hogy van fogékonyság. Magyarországon több tízezer ember tulajdonképpen a FUGÁban látott építészeti rajzot először életében. Bár lehet, hogy saját családi házának a rajzát megmutatták neki, de azt technológiai termékként kezelte, nem pedig építészeti rajzként, alkotásként. Szerintem amit csinálunk, az kitágítja a kultúrafelfogást. Az építészet méltó figyelmet kap, rá tudunk világítani arra, hogy van a kultúrának egy olyan területe, amiben az emberek általában nem jártasak, de fontos. Építészként nekem ez a helyzet persze furcsa. Anno a görögök az építészetet tartották a művészetek legfontosabbikának, de mostanra ez totálisan megváltozott.

SK: A multikulturális jelleg benne volt a FUGA működésére beadott pályázati felvetésedben is?

Benne volt természetesen, mint ahogyan az előzménynek tekinthető N&n galériámban is foglalkoztunk az építészet mellett képzőművészettel, irodalommal és zenével is. Amikor a FUGA pályázatot összeraktuk, a Katona színház fizikai közelsége miatt adódott egy ilyen együttműködés. A FUGÁnak otthont adó épületben korábban az Építők Műszaki Klubja működött, ezt a nagyon fontos hagyományt szintén megpróbáltuk beépíteni a hely arculatába. Egy térben minden! Ez a működésünk lényege.

 


10 éves a FUGA - fotó Kocsis Ferenc

 

SK: Hogyan emlékszel vissza a 10 évvel ezelőtti időkre? 2009-ben milyen volt az építészeti közélet?

Egyszer, még a FUGA alapítása előtt, a BÉK elnökségéből négyen meghívtak többünket egy vacsorára: Vargha Misit az Építészfórumtól, Winkler Barnabást a HAP galéria és engem az N&n miatt. A BÉK elővezetett egy kamarai koncepciót, ami tartalmazta az összes működő kis galéria és az Építészfórum tevékenységének teljes tartalmát. Meglepődtünk és én ki is mondtam, hogy ha ez a nagyszabású terv megvalósul kamarai háttérrel, akkor a kis magánhelyek bezárhatnak. Nyilván nem fogunk tudni egy ilyen hátterű intézménnyel konkurálni. Akkor még nem tudtuk, hogy a FUGA megnyitása utáni egy-két évben a kis galériák valóban mind bezárnak majd, bár végül nem a FUGA miatt, hanem a finanszírozás általános nehézségei miatt, ami minket is nehezen érintett. Amikor megalakultunk, nagy volt a várakozás, de a helyzet ellentmondásos  is volt. A BÉK által jól elért építész közönség nagy lelkesedéssel fogadta, a fiatal közönség viszont az elején ellenségesen viszonyult a FUGÁhoz. Az első hónapokban a különböző internetes fórumokon bojkott-felhívások is forogtak. Sokan sokféle mögöttes szándékot véltek tudni a FUGA mögött. Nagyon fura volt ezt megélni. Ennek annyi következménye lett, hogy elhatároztam, inkább kiülök a kirakatba és megmutatom, hogy ez a ház olyan lesz, amilyennek én elképzeltem. Ezért van mind a mai napig közvetlenül a vitrin mögött az íróasztalom. Mi nem takargatunk semmit, ez egy nyitott helyzet. Ezt meg akartam mutatni.

SK: Az volt az első válaszod arra, hogy miért van ennyi művészeti ág jelen a FUGÁban, hogy ezzel be lehet csalni azt a közönséget, aki az építészet miatt önmagában nem jönne be. A becsalogatás sikeres volt? Van látható hatása ennek 10 év távlatában?

Nem csinálunk statisztikákat, de sok-sok nevet tudnék sorolni, aki bár nem szakmabeli, de rendszeres látogatója az építészeti eseményeknek, nemcsak a kiállításoknak, de néha még az előadásoknak és a könyvbemutatóknak is. Szerintem az értelmiségi közönség jelentősen nyitottabb lett az építészeti kultúra irányába. Amúgy nem tudok a világon másik olyan intézményt, ami úgy multikulturális, hogy az építészet az alapja. Mert bár sok olyan hely van, ahol az építészet mellett más téma is megjelenik, de általában nem az építészet a generáló forrás, sokkal jellemzőbb, hogy a képzőművészet a fő profil. Sok helyen rájöttek arra, hogy az építészet is fontos, de mi meg arra jöttünk rá, hogy az építészeten keresztül fontossá lehet tenni az összes többit is.

 


Nagy Bálint - fotó: Kocsis Ferenc

 

SK: Nézzük most fordítva is a helyzetet. Van, aki az építészet miatt jön ide be és találkozik a fotóval, képzőművészettel, zenével? Én úgy gondolom, hogy az építészek számára ez természetes helyzet, hiszen műveltségük, nyitottságuk és igényük is van a társművészetekre. Ezt tapasztalod?

Ez sajnos ma már nem nagyon igaz. Én azt látom – tisztelet a kivételeknek –, hogy az építészek sok esetben nem mennek át a másik terembe megnézni egy ott lévő, más műfajú kiállítást. A két kezemen meg tudom számolni azokat az építészeket, akik koncertre járnak. Komoly a lemaradás, visszafejlődés van ezen a téren.

SK: A társművészetek alkotói, mondjuk a zenészek, miért jönnek örömmel a FUGÁba? Akusztikailag nem ideális a tér (néha hangosan eldübörög a metró is) és a téri elrendezés sem koncerttermi. Ez nem gond?

A zenészeknél komoly változást jelentett a FUGÁban való megjelenés. Egy előadóművész hozzá van szokva, hogy mindig ugyanolyan adottságú térben játszik. A Zeneakadémia nem változik, a koncerttermek nem változnak. Az a szerző- és előadóművészi gárda, aki nálunk rendszeresen megjelenik, hozzászokott ahhoz, hogy minden előadásukat más installációban, más háttér mögött játsszák. Ennek sokszor akusztikai következményei is vannak, mert másképpen szól a terem egy festménykiállításban és másképpen szól egy szobrászkiállításban. A tér visszahat a zenére, ahogyan a zene is formálja a teret. Ez is egy oda-vissza működő valami. Azt tapasztalom, hogy a zenészek nagyon szeretik ezt a változatosságot, nyitottak.

 


10 éves a FUGA: NAgy Bálint és Mátrai Péter - fotó: Kocsis Ferenc

 

SK: Kik jönnek a FUGÁba? Kik a látogatók?

A háznak nincs törzsközönsége, úgy ahogyan ezt kis galériáknál megszoktuk, ezt nagyon határozottan állíthatom. A kis helyek általában ugyanabból a körből válogatják a közreműködőiket, amit aztán ugyanaz a közönség fogyaszt. A FUGÁban nagyon sokféle előadás van, és ennek megfelelően nagyon sokféle közönség jön ide. Két egymás után következő képzőművészeti kiállítás között néha alig van átfedés a látogatókban. Ez azt is jelenti, hogy mindig más emberek látják a többi kiállítást is, így az építészeti anyagokat is, ami az egész hely hatékonyságát fokozza. Sokszor kérdezik, hogy hány látogatója van a háznak? Nem tudok rá válaszolni, mert ha valaki öt kiállítást néz meg, akkor az most 5 látogató vagy 1 látogató? Ez a fajta működés, ami nálunk intézményesült, a hagyományos kérdésfelvetéseket sokszor fölülírja.

SK: Mi alapján dől el, hogy ki állít ki és ki nem? Köztudott, hogy az elmúlt 10 évben több galéria bezárt, így erős a kínálat. Kit és miért fogadtok be vagy utasítotok el? Mi a szerkesztési elv?

Sokszor megkapjuk, hogy nagyon eklektikus a választásunk. Én ezt nem tartom problémának. 

SK: Nem tartod problémának, vagy előnynek tartod?

Előnynek tartom. Az első évben több kiállítást mi generáltunk, szerkesztettük határozott koncepció alapján. Ahogy az alapítói támogatás lecsökkent és beállt egy alacsony éves szintre, a saját gyártás gyakorlatilag lehetetlenné vált. Egy egy ritka esemény volt csak, amire inkább elkötelezettségből, de magunk hoztunk létre anyagot, ilyen volt például a Zalotay kiállítás. Közben iszonyú nagy lett a nyomás hogy fogadjunk be anyagokat, két éves a sorban állás átlagosan. Ennek az egyik oka valóban a nagyon sok bezáró intézmény. A másik oka – nem érdemes álszerénykedni –, hogy a háznak jó a híre. Sok olyan kiállító, konferencia vagy könyvkiadó jelentkezik, aki bárhol megjelenhetne, de ide szeretne jönni. Jó helyzetben vagyunk: válogatunk, több szempont szerint. Az első a minőségi szűrő. Akik végképp alatta vannak az elfogadható minőségnek, azokat nehéz szívvel, de elküldjük. Ezzel nagyon óvatosan kell bánni az alapítói háttér miatt. A Kamara népes tagságának az ízlésvilága, értékrendje nem feltétlenül egyezik a mi értékrendünkkel. A döntésünkben vannak sorvezetők: tíz-egynéhány sorozat alakult ki az elmúlt évek alatt, amelyek ismétlődő rendezvények. Ezek tulajdonképpen megadják a vázát a napi történéseknek: a RÉKE, a Régi Épületek Kutatóinak Egyesülete, vagy az ELTE-ről a Pesti Bölcsész Akadémia is jó példa. A sorozatoknak megvan a saját 20-50-100 fős közönsége, akik minden hónapban másik kiállításnak a terébe kerülnek bele, tehát ez mindig új közönséget is jelent. A komolyzenei sorozat kitüntetett fontosságú: minden hétvégére jut egy, de évente nem 52 koncert van, hanem sokkal több. A képzőművészeti részről iszonyú nagy a nyomás, hogy még, még, még fogadjunk be, de igyekszünk tartani az építészet dominanciáját. Fotó részről is sok a jelentkező, de például az iparművészet terén, ha úgy tetszik, el vagyunk maradva, még csak néhány esemény volt. Végül a választásunkat befolyásolja az öt terem, az öt nagyon különböző adottságú tér.

 


10 éves a FUGA: csoportkép a FUGA és az Építészfórum tagjaival - fotó Kocsis Ferenc

 

SK: A kezdetektől fogva öt kiállítótér volt?

Eredetileg négy volt. A Hervé Terem évekig üresen állt, mert a Kamara azt tervezte, hogy ide hozza az apparátusát.

SK: A tereknek önálló neve van. Hogyan történt a névadás?

A Breuer Terem nevét még a legelső évben döntöttük el. 2010 legelején volt egy Breuer Kiállítás, amit Pákozdi Imre finanszírozott. Egymást követő két évben 4-4 egyetemi hallgatónak Breuer Amerikai Középületei Ösztöndíjat adott, ebből készült a kiállítás, amit felhasználtunk névadására. A két következő névadásnak szomorú az oka: Vargha Misiről elnevezett tér és a Janáki Terem halálesetekhez kötődik. A Hervé Terem apropóját az adta, hogy egy magángyűjtő fotókiállításának a zöme Hervé-anyag volt. Remélem, hogy az utolsó terem elnevezése sem szomorú eseményhez kötődik majd, hanem egy fontos alkalomhoz. Egyszer már tárgyaltam is egy Moholy-Nagy anyagról. Az egyetemmel meg is beszéltem, hogy a névadás nem lenne ellenükre, de aztán nem sikerült azt a kiállítást megszerezni.

SK: Miközben a FUGÁról beszélgetünk azt figyeltem, hogy milyen szavakat használunk rá: a legtöbbször az hangzik el, hogy ez egy  „hely”, de mondod a szalon, a központi tér fogalmakat és használat felől is megfogalmazod, hogy mi a FUGA. Emberekről beszélsz, akik ide járnak dolgozni, tanulni, könyvet venni, tárgyalni, csak úgy lenni.

Valóban sokan járnak ide például dolgozni, hosszú ideig például jogászhallgatók és bölcsészek jártak ide rendszeresen tanulni és sok építésztanár korrigálja itt a hallgatóit. Olyan is volt, aki egy ideig itt tartotta fenn az irodáját a válság idején. Ez persze néha nehézség is, a könyvesbolt bizonyos beszélgetésekhez nem elég intim hely, de ez az adottság. A FUGA számon tartott hely, de még mindig azt mondják, hogy a Katonával szemben van, és nem azt, hogy a Katona van a Fugával szemben. Visszatérve a látogatottságunkra, ismertségünkre: hetente kimegy közel ötezer hírlevél. Katasztrófa lenne, ha ez az ötezer ember mind ide akarna jönni, de az fontos hogy  majd ennyi ember tud arról, hogy itt mi történik. Sokkal nagyobb a FUGA és a bemutatott témák aurája, mint a fizikailag megvalósuló látogatottsága. Ezt a hatást nagyon nehéz mérni, de létezik és formálja a kultúrát.

SK: Hány esemény valósult meg a FUGÁban?

Nemsokára 3100-nál vagyunk, ennek egyharmada a kiállítás.

SK: Nézegettem a veled kapcsolatban megjelent szövegeket erre a beszélgetésre készülve. Petri Györgyre hivatkozol egy helyen, felemlegeted, hogy szerinte neked kvázi őrültség közösségi dologba kezdeni, mert nem vagy csapatjátékos. Hogyan értette ezt? Azért kérdezem, mert ha az életedet nézzük, mondjuk a FUGÁra gondolunk, akkor más az élményünk. Az az ember érzése, hogy a kollégáiddal jóformán állandóan bent vagytok, szinte ott éltek mind, hihetetlen mennyiségű közösségi eseményt generáltok, szóval hogy a közösségi lét számodra központi kérdés.

Igen ez igaz. De közösséget építeni, meg közösségben lenni úgy is lehet, hogy az ember kívül van rajta egy kicsit. Visszautalva Petrire és az induló évekre: Adyligeten úgy tudtam 30 ember közepén ülni a rajzasztalnál, hogy kívül voltam eközben. Körülöttem zajlott az élet, de én önállóan végeztem a dolgomat. Nyilván nagyon ellentmondásos helyzet ez. Mindig az orrom alá dörgölik, hogy ez nem is így van. De én így érzem. Ha az elmúlt hetek, hónapok munkafolyamatait részletezném, akkor is ezt látom. Nekem olyan mértékben jár más rugóra az agyam, amit mások a legnagyobb jószándékkal sem tudnak érteni vagy értelmezni, abban partnerek lenni, így inkább sok mindent magam csinálok meg. Sokszor érzem úgy amikor segíteni akarnak, mint amikor a vak embert átvezetik a túloldalra, pedig nem is szeretett volna oda átmenni. Nekem a segítések sokszor többet ártanak, mint használnak.

 


Nagy Bálint és Somogyi Krisztina a FUGA 10 éves ünnepi megnyitóján. - Fotó: Balázs Mihály

SK: Mivel méritek a FUGA sikerét?

Nincs ilyen mérés. De vannak fontos visszajelzések. Amikor egy jeles építész kolléga idejött korrigálni a hallgatóját több órára és kifele menet azt mondta, hogy elképesztő, hogy van egy hely, ami végre normálisan működik, majd ezt le is írta, dátumozta és elküldte, az nekem öröm. Ez siker. Rengeteg pozitív visszajelzés van. Sokan mondják, hogy Budapest vezető kulturális helye a FUGA. Jól esik. De mit jelent ez? Nem túl sokat. Ami mérhető, az a már említett sorban állás a kiállítók és az eseményszervezők részéről. A kritika felől is nehéz megközelíteni a sikert. Nincsen általános mérce, különbözően működnek a művészeti ágak. A komolyzenei koncertjeink jelentős részéről, majd 80 %-ról születik kritika az írott vagy az online sajtóban. Úgy becsülöm, hogy a képzőművészeti események felében, harmadában van írott reakció. Az építészetnél ez minimális, talán ha két százalék. Csak az események hírei jelennek meg, de részletes beszámoló már nem születik. Nyom nélkül tűnnek el az építészeti kiállítások. Tudom úgy is nézni ezt a tíz évet, hogy visszhang nélkül történt meg annyi kiállítás, könyvbemutató, esemény. De engem most a jelen érdekel intenzíven. Kíváncsian várom, hogy a 10 év kapcsán összerakott program és a záróesemény, az aukció milyen sikeres lesz. Most éppen nagyon benne vagyok ebben az eseménysorban. Ilyen vagyok: mindig az aktuális kiállítás van benne a fejemben. Kitölt engem.



 

A FUGA 10 programsorozatáról korábbi cikkünkben írtunk, az október 1-től 7-ig tartó gazdag eseménysorozatban neves mesterek, külföldi tapasztalattal bíró építészirodák, Magyarországra dolgozó külföldiek és a legizgalmasabb fiatal építészirodák mutatják be munkáikat. A programokat a hétvégi aukciók zárják, amit Csapó Balázs BÉK elnök ajánl mindenki szíves figyelmébe.

 

vélemény írásához jelentkezzen be »