építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Bérlakás újragondolva: elhagyott ipari területből smart otthon

Volt régen valami megmosolyogtató azokban a rajzfilmekben, ahol a távoli jövőben gombnyomással nyílik minden az otthonunkban, távirányítással bekapcsolhatjuk a sütőt és a terített asztal egyszer csak felugrik az étkező közepéből. A megmosolyogtató jövőkép azóta persze nagyon racionális valósággá vált és ma már smart otthonoknak hívjuk az ilyen kényelmi szolgáltatásokat. Most Óbudán egy elhagyatott védett ipari épület, egykori hengermalom Turányi Bence tervei alapján kelt életre: a Jazz Loft Aquincum Apartments kimagasló gépészeti technológiájával, minőségi építészetével egy fenntartható, komfortos és okos bérházzá alakult Óbudán.

Ha Óbudán, a Vörösvári és Bécsi út kereszteződés közelében járunk, kívülről talán csak azt vehetjük észre, hogy egy régi ipari épület szerencsésen megújult. Azt azonban az egyszeri szemlélő nem láthatja, mit takar a korabeli malomépület rendbe hozott téglahomlokzata. 

Szinte nem akad Budapestnek olyan szeglete, ahol ne zajlana lázas lakásépítés. Épülnek lakóparkok, hatalmas tömbök, eldugottabb villák, társasházak, újulnak meg régebbi épületek, ugyanakkor sajnálatosan kevés a bérlakás. A szociális bérlakás fejlesztés szinte teljes leállása — vagy inkább koncepció és akarat híján való el nem indulása — komoly társadalmi problémához, feszültségekhez vezet, azonban ugyanúgy hiányoznak a piaci alapú bérlakások is. Üdítő kivételként épült most meg Óbudán a Jazz Loft Aquincum Apartments, amely kifejezetten ezt az üres szegmenset célozza meg.

Óbudán járva kívülről csak azt vehetjük észre, hogy egy régi ipari épület szerencsésen megújult.Fotók: Batár Zsolt

Az ingatlanfejlesztés területen alapvetően újoncként megjelenő, de az épületgépészet világában már 1991 óta otthonosként mozgó Merkapt Zrt. egy korábban félbemaradt, évek óta parlagon heverő projektet élesztett fel.  Miután pozitív tapasztalatokat szereztek egy kőbányai beruházás során, bátran vágtak bele a Bécsi út és Vörösvári út kereszteződéséhez közeli – közlekedés szempontjából igen ideális – helyszínen egy 19. század végi hagyományos hengermalom átépítésébe. A védettség alatt álló, keskeny, szinte lőrésszerű, bár íves ablakokkal minden irányba nyitott téglaépület együttes átépítését évekkel ezelőtt vették tervbe. A területre korábban már épültek újépítésű lakóházak, a hengermalom átépítése azonban elakadt és ezzel egy hosszas küzdelem vette kezdetét.

Ebből kellett alkotni valamit. Fotók: Batár Zsolt

Turányi Bence építészként már 2005-ben megismerte a terepet, amikor megbízást kapott a két szárnyból álló malomépület átépítésére, valamint a kapcsolódó telekre kerülő új lakótömbök megtervezésére. Ez utóbbi el is készült, előbbi azonban közel másfél évtizedre megfeneklett. Az ágazati válsággal megtetézve a fejlesztés elakadni látszott, de az újonnan belépő, korábban az épületgépészet terén tevékenykedő cégnek sikerült újraindítani és minőségi módon befejezni a projektet. Az ő hiánypótló elképzelésük szerint egy olyan apartmanházat hoztak létre, ahol a különböző méretű lakásokat közép-, vagy akár rövidtávra lehet kibérelni és a bérleti díj mellé teljes körű szolgáltatási csomagot biztosítanak a bentlakóknak.

Óbudán járva kívülről csak azt vehetjük észre, hogy egy régi ipari épület szerencsésen megújult.Fotók: Batár Zsolt

A tervezési idő kellemetlen elnyúlása paradox módon mégis kedvezett a végeredménynek, vallja az építész, aki szerint így szépen kiforrt és beérett az épület. Volt idő megtalálni a kellő szakmai partnereket is ahhoz, hogy a védelem alatt álló, az utca felé lényegében nem módosítható homlokzat mögé egy kellemes, világos, szellős lakókörnyezet kerülhessen. Alapvetően meghatározó építészeti elem a nyerstégla, amely anyagában és színében is határozottan dominálja a tömböt, meghatározza annak hangulatát. A szűk és ívelt ablakokba az Aluprof saját gyárában egyedileg formázta meg az épülethez jól idomuló alumínium nyílászárókat. Az udvarra néző belső homlokzaton is az egész tömböt meghatározó klinkertégla a domináns, de itt az ablakok már lényegesen megnőttek, a homlokzatból fiókszerűen kitolt, skandináv hatású, élénkszínű erkélyek méretes, üvegezett tolóajtókat rejtenek. A tetőtérben kialakított loft lakásokban pedig újabb szintet léptek az üvegfelületek, jóformán teljes falszakaszokon alakítottak ki hatalmas ablakokat, vagy az erkélyekre nyíló üvegezett tolóajtókat, amelyek segítségével itt teljes a benapozás és szabad a mozgástér. Az Aluprof számára tehát komoly terepet jelentett a megújuló, de eredeti arcát is megtartó tömb, hiszen a különböző célokra, a váltakozó homlokzati kialakításokra egyedileg kellett legyártani a mai, de a korabeli épületrészbe is jól illeszkedő, műemléki igényeknek is megfelelő nyílászárókat.

Óbudán járva kívülről csak azt vehetjük észre, hogy egy régi ipari épület szerencsésen megújult.Fotók: Batár Zsolt

Az épület a funkciója mellett működtetésében is előremutató kíván lenni, így nagymértékben sikerült megvalósítani benne az okos működést. A mobiltelefonról működtettető sokrétű kényelmi funkciók mellett az épület energetikáját is számtalan smart megoldás vezérli. A megújuló energián alapuló hőszivattyús, a falakba elhelyezett paneleken keresztül működő hőcserélős fűtő- és hűtőrendszer a tájolás, a külső hőmérséklet, a funkciók és a napszak függvényében helyiségenként szabályozható. Szintén az optimális hőhatás elérése érdekében automatizált a lakások árnyékolásrendszere is. A meleg vizet hibrid kazán szolgáltatja.

A Jazz Loft alapvetően meghatározó építészeti eleme a nyerstégla, amely anyagában és színében is határozottan dominálja a tömböt, meghatározza annak hangulatát.Fotók: Batár Zsolt

A különböző méretű lakásokat közép-, vagy akár rövidtávra lehet kibérelni és a bérleti díj mellé teljes körű szolgáltatási csomagot biztosítanak a bentlakóknak.Fotók: Batár Zsolt

A régi falak közé beépített mai okos lakóház gépésze a legmodernebb megoldásokat sorakoztatja fel a racionális és magas színvonalú működtetés érdekében. A loft típusú egyedi lakásoknak keretet biztosító óbudai apartmanház gépészeti üzemeltetése, valamint az ehhez elengedhetetlen, megfelelően kiválasztott és telepített nyílászárók segítségével valóban egy jövőbe mutató, hatékony társasház prototípusa lehet.

Bán Dávid

A Jazz Loft Aquincum Apartments építésnél az Aluprof MB-SR50N függönyfal rendszerét, az Aluprof MB-70 HI és MB-86 SI ajtó és ablak rendszerét, valamint az Aluprof MB-77HS emelő-toló ajtó rendszerét tervezték be az építész tervezők a kedvező ár elérését és a kiváló minőség megtartását célozva. Az aluprof.eu honlapon megtekinthető mindhárom termékcsoport összes nyílászáró-rendszere, és elérhetőek — egy rövid regisztrációt követően — az építészek számára elkészített CAD file-ok és BIM objektumok is.

Egyre több hazai építésnél találkozhatunk Aluprof alumínium nyílászáró
rendszerekkel. A lengyelországi központú Grupa Kęty S.A. cégcsoport
lengyelországi tagvállalata, az Aluprof Sp. z o.o. több mint 60 éves múltra tekint vissza. A cég Lengyelország legnagyobb alumíniumprofil-gyártója, míg európai szinten az egyik vezető alumíniumrendszer-forgalmazónak számít. A társaságnak Európa több országában is vannak kirendeltségei, illetve jelen van az Amerikai Egyesült Államokban is. Eladásból származó éves jövedelme meghaladja a 266 millió Eurót. Az export megközelítőleg 40%-át adja az általános eladásoknak. A vállalat több mint 2200 alkalmazottat foglalkoztat.

Az Aluprof-Hungary Kft. 2006-ban jött létre azzal a céllal, hogy Magyarország és a környező országok (Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia) építőiparát ellássa a márka rendszermegoldásaival. A cél elérése érdekében került átadásra 2007-ben a Dunakeszin található 2900m2-es raktárcsarnok és 600 m2-es iroda. Legyen szó ajtóról, ablakról, függönyfalról, télikertről, passzív ház építészetről, 30/60/90 perces tűzgátló szerkezetekről, az Aluprof-Hungary Kft.kiemelt feladatának tekinti, hogy a nyílászáró gyártókat kiváló minőségű és kedvező áru termékkel lássa el, valamint az építész tervezőket segítse a nyílászáró konszignáció és költségvetés elkészítésében. Az Aluprof termékek kiválóan alkalmazhatóak családi házak, ipari létesítmények, közintézmények, irodaépületek, szállodák és más épületek nyílászáróiként.

 

 

 

 

Aluprof

vélemény írásához jelentkezzen be »