építészet : környezet : innováció

A tervtől a fűszálig, és vissza

Tatai Zsombor tájépítész sokat tett Budapest zöldinfrastruktúra koncepciójának kidolgozásáért, de ha fizikai valójukban akarunk találkozni terveivel, a Rákos-patak és környezete legjobb úti célunk. Itt olyan mestertervet készítettek, melynek célja, hogy ez a patak élő, végigjárható, végigkerekezhető zöld sávként fűzze össze a két oldalán elterülő városrészeket - olvasható Zsuppán András az Év Tájépítésze díjon elhagzott laudációjában.

Forgatom a kezemben Budapest zöldinfrastruktúra koncepciójának két termetes kötetét. A vaskos jelző talán túlzás lenne, de azért súlyos munka, ha nem is terjedelmét, mélységét tekintve feltétlenül. Táblázatok, térképek, ábrák, adatsorok egymás után, lenyűgöző és egyben kissé rémisztő bőségben. Az első kötet a helyzetelemzés, a második maga a koncepció, hiszen Tatai Zsomborék ott, Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft.-nél tudják, hogy a jó koncepcióhoz önmagában kevés a vízió, kevés a szakmai jószándék, kevés a célok és az igények reális meghatározása – a házat vaskos kőalapra kell felhúzni, és ez a vaskos kőalap nem lehet más, mint a valós viszonyok, a létező helyzet lehető legalaposabb feltérképezése.

Így épül fel mindegyik nagy, stratégiai tervezési dokumentum, amit Zsomborék az elmúlt években elkészítettek. Ha a főváros zöldfelületi rendszerére készítenek fejlesztési koncepciót, akkor abból mindent – de tényleg mindent! – megtudhatunk Budapest zöldfelületeinek jelenlegi állapotáról. Kíváncsiak rá, milyen özönnövények tenyésznek a Balogh Ádám-szikla nevű, aprócska budai védett földdarabkán? Zsomborék tudják: tapadó vadszőlő, orgona, bálványfa és kisvirágú nebáncsvirág. Tudni szeretnék, milyen korreláció van a zöldfelületi intenzitás és a felszíni hőmérséklet között, vagyis mennyit hűt a városon egy park, egy fasor vagy intézménykert – Zsomboréknak van rá képletük, oszlopdiagramjuk és hőtérképük is. Valaha felmerült önökben, hogy jó lenne tudni, hány hektár barnamezős terület van a XX. kerületben, ezek a telkek milyen tulajdonban vannak, mennyire közművesítettek, mik a fejlesztési paramétereik? Minden kérdésre van válasz, és persze nemcsak egy, hanem az összes kerület esetében, mert Zsomborék megalkották Budapest barnamezős területeinek kataszterét. De merészkedhetünk még obskúrusabb területekre is: hány csapadékvíz-csatorna torkollik a Rákos-patakba? Mekkora az átmérőjük? És hol vannak azok a kiömlők, amelyeken keresztül szennyvíz jut a patakba?


alkotó: Tatai Zsombor

 

A részletek és az adatok bősége, majd a tervi munkarészek vizionárius nagyvonalúsága, évtizedes távlatai némi lapozgatás után tanácstalanságot eredményeznek. Hol van a célrendszerek, eszközök és megvalósítási fázisok erdejében az ember? Hol vagyok én, és hol van a hely? Hiszen engem, a laikust a tájépítészetben mindig a hely érdekelt. A hely aurája, karaktere, identitása, amit a tervező tájépítész a beavatkozásával megteremt vagy kiszabadít a rárakódott rétegek alól, és megtisztítva a felszínre hoz. Hova menjek, ha meg akarom érteni Tatai Zsomborék munkáját? Hol a fizikai hely, ahol láthatom, szagolhatom, tapinthatom a művet. Hiszen a városléptékű tervezés, a stratégia- és koncepcióalkotás minden önkormányzat számára alapvető feladat – Zsomborék hosszú évek óta Budapest önkormányzatát segítik a munkájukkal –, de végül a városlakó szakmailag legkiválóbb stratégiából is csak annyit profitál, ami belőle megvalósul. Vagy legalább, ha útnak indul egy gondolat, beépül aztán más tervezők munkájába, akik konkrét projekteken dolgoznak, akik az összegyűjtött tudást hasznosítják, és a víziót kőre, fára, bokorra, tavacskára, fűszálra váltják.

Budapest egyébként sem stratégiák mentén épül, hanem projektről projektre, ötletről ötletre, minimális egyeztetéssel és maximális lobbicsatákkal – de ettől csak még nagyobb szükség van azokra, akik megpróbálnak kijelölni valamilyen irányt a zűrzavarban. Például, hogy Budapestnek újra kell teremtenie eleven kapcsolatát a Dunával, ami egykor, a városépítés hőskorában még létezett, de a 20. század második felében a gépkocsi-preferenciájú várostervezés idején felszámolódott. Budapest nem lehet olyan város, ahol a folyót autóutak és szalagkorlátok vágják el a lakóktól, ahol a vízhez szinte sehol nem lehet odasétálni, ami már-már hátat fordít legfontosabb természeti értékének. Részt vettek a Duna-menti területek fejlesztési tanulmánytervének megírásában, és lám, a vízió az elmúlt években elindult a megvalósítás útján.


alkotó: Tatai Zsombor

 

Ha azonban visszatérünk a "hova menjünk" kérdéséhez egy olyan budapesti folyóvizet javaslok, amely a Dunánál sokkal szerényebb, de a maga módján nem kevésbé fontos: a Rákos-patakot. A Rákos-patak négy fővárosi kerületen kígyózik végig 22 kilométer hosszan, illetve dehogyis kígyózik – jórészt nyílegyenes, kopár és élettelen betonmederben csordogál, ahova a 20. századi mérnöktervezők kényszerítették, hogy ne okozzon több árvizet. Az árvizek mellett azonban a táji szépséget és az élővilágot is jórészt sikerült kiküszöbölni, habár a kanálissá változtatott patak még így is rengeteg szabadidős és sportolási lehetőséget kínál a környéken lakóknak, X. és XVII. kerületi szakaszai mentén pedig még egy teljesen eltűnt táj, a vízjárta, rétekkel, kaszálókkal, ligetes erdőfoltokkal tarkított Pesti-síkság is fennmaradt néhány egészen széles mozaikdarabkán. A budapestiek többsége nem is tudja, hogy az Örs vezér tere hömpölygő autóforgalmától és áruházaitól néhány percre igazi rurális idill rejtőzködik a jellegtelen külvárosi házsorok mögött.

Nem tudja, mert a patakot a XIII. és a XIV. kerületben még úgy-ahogy kísérő kerékpárút ide már nem vezet el, a felsőrákosi rétek szinte megközelíthetetlenek. Tatai Zsomborék a Rákos-patak és környezete revitalizációs tervében aprólékosan, szakaszról szakaszra feltérképezték a vízfolyás egész budapesti szakaszát a torkolattól a városhatárig, és elkészítettek egy olyan mestertervet, amire minden rákosmenti projekt felfűzhető, és ami azt célozza, hogy ez a patak élő, végigjárható, végigkerekezhető zöld sávként fűzze össze a két oldalán elterülő városrészeket. Koncepciójuk nem ígéri, hogy egy minden tekintetben természetes állapotú vízfolyás jön létre, ez nagyvárosi körülmények között nem lenne sem reális, sem kívánatos. Ígér azonban a halott betonmeder helyett mérnökbiológiai rekonstrukciót, a meredek rézsűs töltések helyett osztott, padkás partoldalt, ahol sétálni lehet, ígér megvédett és vízzel újra bőségesen feltöltött lápréteket, ígér megújított parksávokat a legkeskenyebb városi szakaszokon, ígér néhány ponton – de csak indokolt helyen és mértékben – kis dísztavakat, vízarchitektúrákat.

Tatai Zsomborék mestertervét nézegetve, ez a zöld, csobogó, a pesti külső kerületeken életadó fonálként végigfutó patak szinte megjelenik a szemünk előtt, mintha már létezne is – mintha csak biciklire kellene pattannunk, hogy végigtekerjünk a partján a Dunától Rákoscsabáig. Fent, a magasban a Rákos-patak már ilyen – és remélhetőleg egyszer itt lent is ilyen lesz.

Zsuppán András

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »