építészet : környezet : innováció

A dolgok állása – interjú Noll Tamással (10). A fiatalok lehetőségei, cégstruktúrák, tervtanácsok

„Nem látom annyira drámainak, hogy a mi időnkben mennyire jó volt és most mennyire rossz.” - mondja Noll Tamás, de elismeri, hogy a kamarának jelenleg nincs a fiatalokra szabott programja. Egyéni vállalkozásban vagy nagy irodákban dolgozzunk? Sufni tuning, hatósági munka melletti tervezés, mellékállásból egy kis jövedelem. A tervtanácsok és az alkalmas tervezők. A tizedik részben a megélhetés kicsi oázisaiban kalandozunk.
A Magyar Építész Kamara (a továbbiakban: kamara, ill. MÉK) elnökletét Noll Tamás 2009 végén vette át. Az azóta eltelt két év során több kritika érte a kamara vezetését: a szakmai szempontból jelentős eseményekkel kapcsolatosan a kamara ritkán foglal nyilvánosan állást, ezért a tagság úgy érzékeli, hogy az építészetnek továbbra sincs megfelelő szakmai érdekképviselete, tekintélye a magyar társadalmon belül. További zavart okoz, hogy a tagság nem választja külön az országos és a területi, különösen a fővárosi szervezeteket, egységesen „A Kamarán” kér számon mindent, a bírálatok is „A Kamarát” illetik. Mivel a Kamarának – és ebben nincs különbség az országos és a területi szervezetek között – egyelőre nincs jól működő kommunikációs stratégiája a tagság tájékoztatására, egy interjú keretében igyekeztem választ kapni a sok felmerült kérdésre. A kérdéssor összeállítása előtt több kollégától is kértem javaslatokat (Bardóczi Sándor, Huszti István, Pásztor Erika Katalina, Szabó Levente, Talmácsi István, Tardos Tibor), a kérdéseik többsége beépült az interjúba. A beszélgetésre 2011. november végén, december elején került sor, a szöveg feldolgozása sajnos sok időt vett igénybe: ahol szükségesnek találtam, jeleztem, hogy a válasz mely időpontra vonatkozik.
Masznyik Csaba

 

A fiatalok lehetőségei, cégstruktúrák, tervtanácsok

MCs: A pályázatokkal kapcsolatban beszéltünk már a fiatalokról. Az egyetemek nagy számban termelik a fiatal, és ismerjük el, nagyon tehetséges, jó kezű építészeket. Nekik milyen jövőképet vázolsz? Sokan mondták azt az idősebbek közül, Makovecz Imre, Reimholz Péter is, több náluk dolgozó kollégától hallottam, hogy nem lennének most a fiatalok helyében, mert ma pályakezdő építésznek lenni a legrosszabb. Sem a szocialista nagyvállalati rendszer - ami jelenthetett egyfajta akolt, melegágyat, és erre sokan hivatkoznak is -, sem pedig az a szabadság, amelyik itt a '80-as évek közepén a rendszerváltás előtt és után volt, hogy frissen végzett építészként is nagy munkákhoz lehetett jutni, nem létezik. Kamarai elnökként tehát: milyen jövőkép él a fiatalok szemével nézve a fejedben? Vagy azt mondod, hogy ez nem a Te dolgod?

NT: Szerintem van abban egyfajta nosztalgia, különösen az idősebb korosztályban, hogy akkoriban viszonylag jobb körülmények között tudtak dolgozni. Nem hiszem, hogy rosszabb lenne a fiatalok helyezte, mint abban az időben, amikor mi kezdtük a pályát. Abban az időben százhúsz építész végzett a Műegyetemen, és ezen kívül még a főiskolákon végeztek azok, akikből tervezők lehettek. Ebből a százhúszból körülbelül negyvenen tudtak elhelyezkedni azoknál a tervezőcégeknél, amelyek ténylegesen számítottak. Ebből a negyven, évente átlag negyven főből vált ki, termelődött ki az az építész generáció, aki meghatározó szerepet vitt az elmúlt időszakban. Ha megnézem a mostani helyzetet, a fiataloknak óriási lehetőségeik vannak, már az egyetemi tanulmányok alatt is, hogy elkezdjenek az európai térben mozogni és megismerjék a világot, tapasztalatot gyűjtsenek, kapcsolatokat építsenek és dolgozzanak. Nincs teljes rálátásunk, sőt, valójában nagyon gyenge a rálátásunk arra, hogy a fiatalok mit csinálnak. Azokon a fórumokon, ahol mégis találkozik az ember a munkáikkal, például a Junior Prima Primissima-díj zsűrizése közben, ahová húsz-harminc pályázat érkezik be – frissen végzett diplomázó és egy-két éves gyakorlattal rendelkező fiatalok pályázati anyagai – fantasztikus portfóliókkal találkozunk. Olyan mennyiségű munkát végeznek és tudnak végezni, ami a mi időnkben egyszerűen elképzelhetetlen volt. Érdemes lenne azt a harminc anyagot alaposan áttanulmányozni és megnézni, hogy mit tudnak ezek a fiatalok, és hogyan tudnak munkához jutni. Én ezért nem látom annyira drámainak, hogy a mi időnkben mennyire jó volt és most mennyire rossz. Sokkal árnyaltabban kell nézni. Ugyanakkor pedig tudom, hogy a kamarának sajnos erre semmifajta rálátása és programja jelen pillanatban nincs. Tehát ez egy nagy hiány.

MCs: Ez tovább vezet egy másik kérdésre, a cégstruktúrák kérdésére. Van-e erről valamilyen elképzelése a kamarának, akár Neked személy szerint, vagy tudja-e ezt – nyilván tudja – a kamara irányítani, hogy egyéni vállalkozók halmazai, vagy inkább nagyobb irodák létezzenek? Tudjuk, hogy külföldön olyan nagyságrendű irodák is működnek, melyekhez képest még a mi egykori szocialista, ezer fős tervező vállalataink is csak kismiskák. Erre itt ma esély sincs, de ebből a túlzottan elaprózott, egyéni vállalkozói, vagy két-három fős irodai rendszerből hogyan lehet kitörni? Nyilván a megszerezhető munkák nagysága is függ attól, hogyha idejön egy külföldi cég és azt látja, hogy itt csak kispályás játékosok vannak, akkor hozza inkább külföldről a sajátjait.

NT: Ez egy óriási probléma. Az elmúlt húsz évben nem alakult ki egy szabályozott piac, ez egyértelmű. Az építész-tervező cégek számára se alakult ki egy tervezési piac, ahol valamifajta törvények vagy szabályok szerint el lehet igazodni. Nincs rálátásunk a cégstruktúrára. Ez egy elég nagy hiba. Nem tudjuk, hogy a tagjaink milyen formában dolgoznak. Hányan dolgoznak mellékállásban, hányan dolgoznak csak úgy, hogy egy-egy tervet megcsinálnak, vagy szakértőként dolgoznak, és kik azok, akik tényleg főállásból, cégszerűen vezetett formában próbálnak megélni. Erre vonatkozóan egyáltalán nincs adat.

MCs: Miért nincs?

NT: Mert a területi kamarák nem vezetnek ilyen adatokat. Mi megpróbáltunk egy cégadattárat fölépíteni önkéntes alapon. Körülbelül ötven cég jelentkezett, akik ebbe beneveztek, de nincs egységes adatbázisunk. Vagy össze kellene területenként gyűjteni, hogy ki hogyan működik. Kisebb területen, ahol száz-kétszáz építész van, ez gyorsabban, illetve könnyebben megcsinálható. Budapesten a kétezer-hétszáz tagot elég nehéz így csoportosítani, megvizsgálni. Például Svédországban, a svéd szövetség éves évkönyvében olvasható abc-sorrendben az építész-tervezők felsorolása és látható, hogy az egyes cégeknél ki hol dolgozik. Kettős könyvelést vezetnek.

MCs: Ezt elvileg nagyon könnyű lenne itt is csinálni. Mindenkitől így kellene bekérni az adatokat, kötelező jelleggel.

 

Noll Tamás - fotó: Zsitva Tibor
 

 

NT: Ez részben adatkezelési probléma, egyrészt hogy kezelhetünk-e így, másrészt szolgáltathatnak-e így adatokat. Mivel nem kapjuk meg, nincs ilyen összesítésünk. Harmadrészt óriási probléma, hogy mindenfajta formában zajlik – különféle fejlesztő cégeknél, kivitelezőknél és egyéb helyeken – építészeti tervezés. Már a munka megszületése pillanatában, már a gondolat megszületésekor ott a tervező, a munka nem is kerül ki a piacra. Az elnökség programja, melyet az osztrák minta szerint szeretnénk bevezetni, hogy csak azok a tervező cégek minősüljenek építészeti tervezőcégnek, ahol a cégtulajdon többsége építész kamarai tag tulajdonában van. Tehát ötvenegy százalékban építész kezében legyen a cég vezetése, illetve, ha mérnöki cégről, építész és mérnöki cégről van szó, akkor építész és mérnök kamarai tag kezében legyen a cég tulajdonosi irányítása ötvenegy százalékban. Ez biztosítana egyfajta tisztulást a piaci szereplők között, másrészt elősegítené, hogy csak azok végezzenek építészeti tervezést, akik ebből élnek. Tehát határozottan ki kellene szűrni azokat, akik önkormányzati, hatósági munka mellett végeznek tervezést. Ebben is az osztrák modellt szeretnénk követni.

MCs: Ez ennyire jelentős mértékű?

NT: Igen! Különösen vidéken, ahogy ezt a vidéki kamarák jelzik. Az építésügyi előadók terveznek, méghozzá keresztben. Tehát az egyik előadó, meg a másik előadó keresztbe tervez, és így gyorsabban megkapják az építési engedélyt.

MCs: Szomszédos településeken?

NT: Igen, illetve megyén belül. Ez egy komoly probléma. Megint csak az történik, hogy  pozícióból történik a munkák lehalászása, és nem kerül ki a piacra. Nagyon torz piacon dolgozunk. Az én tapasztalatom az, hogy az elvégzett munka és a referencia nagyon keveset számít. Aki jár tervtanácsokra az látja, hogy olyan nagy feladatokkal bíznak meg a szakma számára teljesen ismeretlen tervezőket, amit el sem tudok képzelni, hogy mi alapján teszik. Ez természetesen kivetül a környezetre is, vagyis nem véletlen, hogy így néz ki a környezetünk.

MCs: A tervtanácsok működése egyáltalán nem megnyugtató, még a fővárosban sem. A szerepek tisztázatlanok, vidéken végképp. Van-e erre valamilyen kamarai elképzelés? Hogy lehetne a tervtanácsok működését egységesíteni?

NT: Nagyon fontosnak tartom, hogy működjenek tervtanácsok. Az jelent, vagy jelenthet egy olyan minőségi kontrollt, amely a taxatív jogszabály-értelmezésen túl egyfajta minőségi szempontot tud vizsgálni. És…

MCs: Itt hadd szúrjam közbe, hogy tudjuk, permanens tiltakozás van a tervtanácsokkal szemben, és vannak, akik eleve elutasítják, miszerint ízlés-rendőrség, amely vélt érdekek miatt hátrányos helyzetbe hoz tervezőket. Ezért a tervtanácsi vélemény nem is lehet jogi döntés alapja, jogkövetkezménye nincs, csak ajánlás. Már a jogi vonatkozása is ellentmondásos.

NT: Ez így van, és valóban elég sok tervtanácsi döntés megkérdőjelezhető. Én mégis azt mondom, hogy a főépítészek mellé telepített tervtanácsoknak igenis van létjogosultságuk. Egy-egy településen ők képviselik azokat a minőségi szempontokat, ami alapján el lehet utasítani, vagy támogatni lehet egy tervet. Az a gyakorlat, hogy pozitív tervtanácsi vélemény nélkül már nagyon nehéz építési engedélyt kapni. A mi elképzelésünk és javaslatunk az, hogy a tervtanácsokat is többszintűvé kell tenni. Ha a tervtanács elutasít egy tervet, és annak alapján nem engedélyezik, akkor másodfokon  egy jogorvoslati fórumhoz lehessen fellebbezni. Ez ugyan nem közigazgatási eljárás lenne, de az állami főépítészek alá rendelt zsűrivel ezt a problémát kezelni lehetne, és a lokális – mondjuk így – szempontokat ki tudnánk szűrni.

MCs: Azt hiszem, hogy ez a kevésbé problémás eset. Az a nehezebb ügy, amikor a tervtanács elutasít egy tervet, de mégis megkapja az építési engedélyt, mondván, hogy a hatóságot nem kötelezi semmi arra, hogy a tervtanácsi, vagy a főépítészi javaslatot figyelembe vegye. Ilyen szempontból van kamarai elképzelés arra vonatkozóan, hogy jogilag kötöttebb legyen a tervtanácsi-engedélyezési rendszer?

NT: Ha egyből elvisszük a jogilag kötött forma felé, ott megint jelentkezik az a probléma, hogy a tervtanács működését túlzottan taxatívvá kell tenni. Egy építészeti minőségi kérdést nagyon nehéz taxatívan megfogalmazni, sőt, szinte lehetetlen. Ezt kellene ilyen formában szentesíteni? A jelenleg kialakult gyakorlat elég jól működik. Nekem az a tapasztalatom, hogy pozitív tervtanácsi jóváhagyás nélkül nagyon nehéz építési engedélyt szerezni. Az építési osztályvezetők hivatkoznak arra, hogy a tervtanács a tervet elutasította, és ezt másodfokon is tiszteletben tartják. A mai gyakorlat inkább afelé mutat, hogy a hatóságok legalább kilencven százalékban betartják, figyelembe veszik a tervtanácsi állásfoglalást. És szerintem ezt másképp nem is lehet értelmezni. Még nehéz fölmérni azt, hogy ha megváltozik az egész hatósági rendszer, és létrejönnek az önkormányzattól független állami építésügyi hivatalok, a helyi önkormányzatoknak - akiket a főépítészek, tervtanácsok képviselnek - milyen lesz a viszonyuk ezekkel a hivatalokkal, de szerintem sokkal fontosabb szerepe lesz a tervtanácsoknak.

MCs: Vidéki viszonylatban látsz esélyt az általad is említett ellentmondásos, mutyizós helyzet feloldására?

NT: Azt nem mondom, hogy mutyizós lenne, de nyilvánvaló, hogy a tervtanácsi gyakorlat nem egységes. Nagyon sokszor olyan dolgokat piszkálnak a tervtanácsok, amelyekhez semmi közük, belső funkcionális rendeket és egyebeket, holott nekik abszolút az illeszkedési és a környezeti szempontokat, tehát a közcélokat kellene csak vizsgálniuk és képviselniük. És erről kellene valamifajta megalapozott véleményt mondaniuk, illetve kiszűrniük az alkalmatlan terveket. Tehát tisztázni kellene, hogy mi is a tervtanács feladata.

 

Noll Tamás - fotó: Zsitva Tibor
 

 

MCs: Tudjuk, hogy ezek mögött van egy olyan gyakorlat – legalábbis ez a vád –, hogy az alkalmatlan tervek kiszűrése úgy indul, hogy a tervtanács javasol egy „alkalmas” tervezőt, azaz a főépítész javasol hármat a baráti köréből. Ezt hogy lehet kivédeni? Vannak olyan kerületek, amelyek elhíresültek erről, és ma már a jóisten se tudja, csak akivel megtörtént, hogy ezek jogos kritikák voltak-e, vagy sem. Ez már szakmai etikai kérdés.

NT: Az is, másrészt a főépítészekkel való együttműködés kérdése. Többszereplős a rendszer. Nemcsak kamara létezik, hanem főépítészi hálózat is, amellyel nagyon szoros együttműködést kell kialakítanunk a környezeti minőség érdekében. Szerintem ezt az ügyet inkább azon a szinten kell megoldani.

MCs: Említetted, hogy ez az egész tervtanácsi kérdés a főépítészek hatáskörébe kellene, hogy tartozzon. Hogy áll ez az ügy?

NT: Ez csak annyit jelent, hogy egy időben a kamara fölvállalta a tervtanácsok vezetését. Nekem viszont határozott véleményem és a mostani elnökségnek is, hogy a tervtanácsok helye a főépítészek mellett van. A kamarának ebben nincs sok keresnivalója.

Masznyik Csaba
(folyt.köv.)

2 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »