építészet : környezet : innováció

20 éves az Első Magyar Látványtár kiállítóháza – látványtári tervek és ihlető művek

A kiállítás az Első Magyar Látványtár megnyitásának 20. évfordulója előtt tiszteleg. Mújdricza Péter építész látványtári terveiből és a terveket ihlető, számára legkedvesebb látványtári művekből rendez kiállítást a Fugában. Jakab Csaba megnyitón elhangzott beszédét olvashatják. 

„Ha merő kín az élet, felpillanthat-e
Az ember és mondhatja-e: én
Is ilyen akarok lenni? Igen. Amíg a baráti érzés, 
A Tiszta, a szívnél időzik,
Nem méri magát boldogtalanul
Istenhez az ember. Ismeretlen az Isten?
Nyilvánvaló, mint az ég? Inkább
Ezt hiszem. Az ember számára mérték.
Teli érdemekkel, mégis költőien lakozik
Az ember ezen a földön. De nem tisztább
Az éjszaka árnya a csillagoknál,
Ha mondhatom így, mint
Az ember, akinek neve: isteni képmás.
Van mérték a földön? Bizonnyal
Nincs.” - Hölderlin

Mújdricza Péter szerint Ő azért bátor, mert fél a gyávaságtól. Bevallása szerint ezért kért engem, méltatlan és kiszámíthatatlan szerénységemet e kiállítás megnyitására. Ezek után különösen igyekeztem és remélem, nem okozok csalódást Péternek ebbéli várakozásában sem. Annál is inkább, mert jelen kihívásnak előkészületei során tanulságos olvasmányokban és valóságos kirándulás keretében értékes felismerésekre jutottam, általa. „...jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” - Antoine de Saint-Exupéry. Ezek után hogyan is lehetnék hiteles ennek a kiállításnak a megnyitására? Aki csak távolról, az újságokból és egyéb híradásokból követtem az Első Magyar Látványtár megszületésének körülményeit, jelentősebbnél jelentősebb kiállításait, a róla, körülötte, miatta, általa generált diskurzusokat.


20 éves az Első Magyar Látványtár kiállítóháza – látványtári tervek és ihlető művek - fotó: ifj. Mújdricza Ferenc


Tudom, hogy a 20 éves Első Magyar Látványtár kiállítóház megszületésének körülményeiről és annak jelenleg is érzékelhető, illetve remélt jövőbéli hatásairól nálam sokkal avatottabbaknak kell majd beszélni. Én nem is próbálkozom ebbe belegabalyodni. Most csak az emblematikussá vált két nevet említem meg, különösebben nem is méltatva őket: Vörösváry Ákos és Mújdricza Péter. Az előbbi a kezdeményező, műgyűjtő-megbízó és az egész létrehozója, az utóbbi annak tervezője. Talán mindkettőjükre érvényes az, amit ilyen esetekben szokás mondani: többféle minőségben is jelen vannak. Az utóbbi személyt, Mújdricza Pétert, a jelen kiállítás megalkotóját méltatom ebben a megnyitóbeszédben. Egyszerűen mondom: az alkotó építészt.

A 20 éves az Első Magyar Látványtár kiállítóháza – látványtári tervek és ihletőjük kiállítás megnyitóbeszédében ezeket az itt látható ihletőket, terveket és a saját maga útját járó, a húszévessé cseperedett művet sem ismertetem. Azért van a kiállítás, hogy mindannyian megnézzék, megéljék a kiváltott érzelmeiket, érzéseiket és kialakítsák saját álláspontjukat, viszonyukat önmagukhoz, a világhoz. Ki ne ismerné Pétert, kérdezem én? A kiállító művészt és munkásságát, az itt berendezett-bemutatott terét, illetve Mújdricza Pétert az én lelkemen keresztül, így kapcsolatunk énoldaláról tudom csak értelmezni, bemutatni. Alig vitatható, hogy József Attila pontos sorai a következő megfogalmazásban mindannyiunknak szólnak: „Hiába fürösztöd önmagadban, / Csak másban moshatod meg arcodat.” 


20 éves az Első Magyar Látványtár kiállítóháza – látványtári tervek és ihlető művek - fotó: ifj. Mújdricza Ferenc


Már idéztem Saint-Exupéry gondolatát a látásról. Bevallom, sokáig kapaszkodót és béklyót is jelentett számomra ez a megállapítás. Kisgyerekkorom óta a látás és látvány bűvöletében élek, így a művészeti általános iskola, majd a képzőművészeti szakközép után az egyetemi, doktori, illetve ilyen-olyan tanulmányaim és tanításaim során sokféle kuszasággal találkoztam. A látás, a látvány ereje, annak különböző felhasználhatósága, a visszaélésekig menő, tudatos manipulációkat is kiszolgáló eszközsége, és ami még azon is túl van.

Ezek után be kell vallanom, hogy én a múlt héten látogattam meg életemben először az Első Magyar Látványtárat. „Nem volt eddig ott dolgom”, ahogyan nálunk mondják, de tudom, hogy a mindenféle látványosságoktól való tartózkodásom is korlátozta ezt az érdeklődésemet. Nagy tanulság volt ez is  – köszönhetően Péternek – hogy a tényleges, vagy annak vélt korlátainkon túl mi akadályozhat meg minket értékes tapasztalatok szerzésében. Bármennyire is nyitott szívvel él az ember, talán éppen azért, sebezhetősége egy idő után elviselhetetlenné válva, riadalmat kelthet a látványosságoknak vélt Látványtárral szemben is. Akár alaptalanul is, ezért ezeket a gátakat is túl kell lépni.


20 éves az Első Magyar Látványtár kiállítóháza – látványtári tervek és ihlető művek - fotó: ifj. Mújdricza Ferenc

 

A konceptuális művészeteket, illetve az a körüli kárpát-medencei történeteket még marosvásárhelyi kisdiákként én is követtem, a közismert – konkrét vagy más jellegű - korlátozások mellett. Bevallom, sosem találkoztam személyesen Vörösváry Ákossal. Mújdricza Péterrel is csak a 2014 őszén itt a Fugában, az Ars Sacra rendezvényen ismerkedtünk meg. A szakirodalomból ismertem a terveit, megvalósult munkáit. Olvastam tőle, róla és Erdély Miklóshoz való kapcsolatáról, illetve az Építő játékok, nagyszerű oktatási-nevelési programjában való részvételéről is tudtam. Arról is értesültem, hogy egy érdekes pályaművet nyújtott be alkotótársaival a 14. velencei nemzetközi építészeti biennálé magyar pavilonjának kurátori pályázatára, így versenytársak voltunk ott. Mint tudjuk, „jaj, a győzteseknek”, mert azoknak ritkán bocsátanak meg mifelénk, ezeken a csodálatos Pannon tájakon.

Felejthetetlen élményem, hogy mindezekkel együtt és mindezek ellenére, Péter tiszta szívből gratulált a kiállításunkhoz. Akkor én már azt is megéreztem-megértettem, hogy ritka egy pillanat ez, és minden látványosságon túlmutat. Akkor hittem el én is igazán a Látványtárat, látványosságok illúziói ide vagy oda. Péter munkásságában, munkáiban és magatartásában rokonlelket fedeztem fel. Igaz, hogy én még az élet-halál közötti küzdelmeimmel bíbelődtem otthonról hazamenekült egyetemistaként, amikor csak olvashattam azokról, amiket Péter már csinált, írt és már benne volt a kulturális köztudatunkban. Az biztos, hogy az ismétlés a tudás anyja és ezek után talán nem bűn az sem, ha mi is már újból észrevettük és - akár József Attilát ismételten idézve – mi is érezzük, látjuk, kimondjuk, hol saját szavainkkal, hol másokat idézve, hogy „Vigyázz, vigyázz, mert megőrült a sátán.” Azt is érzem, hogy néha-néha, mintha csak ismételném Péter már réges-régen leírt gondolatait. Talán még plágiumváddal is illethetnének, ha olyan jól tudnék írni, mint ő.


20 éves az Első Magyar Látványtár kiállítóháza – látványtári tervek és ihlető művek - fotó: ifj. Mújdricza Ferenc


A Látványtárral való korábbi fenntartásaim pontosabb megértéséhez egy párhuzamot is ismertetek. A születésem és neveltetésem kapcsán a mindennapi materialista világban a napi kételyeim mellett, illetve azokkal együtt sem volt számomra kérdéses az, hogy mindennek Istentől teremtett lelke van. Sok évi zarándoklat után Pierre Teilhard de Chardin a teljes világunkat szeretetben körbe ölelő szellemi burokról alkotott koncepciója olvasása közben éreztem, értettem meg végérvényesen azt, hogy az anyag több, mint a matéria és a szakrális létben nemes szerepe van neki is. Pár évszázada a látvány és az anyag szerepének összezavarására való törekvések figyelhetőek meg, én mindkét esetben az otthonosságunk felszámolását érzem. Legősibb emberi ösztönünk a mindenre és mindenkire kiterjedő otthonosság vágyunk, mely elérésére, megmentésére Mújdricza Péter mestere, Erdély Miklós az Építészeti szakácskönyvében azt ajánlja, hogy „Végy egy felesleges teret! Szabadítsad fel benne magad! Tedd otthonossá!” De Tamási Áron Ábeljének kérdésére „a megtisztult lelkű néger” azt válaszolja: „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne.” 

„Maga az anyag valahogy vágyódik a forma után. Ez a folyamat tehát ugyanazokkal a szavakkal jellemezhető, amelyet Arisztotelész fogalmazott meg formái anyaghoz való viszonyáról, vagy Goethe így fejez ki nagyszerűen: a képnek ki kell bontakoznia. A tökéletes forma pedig mint entelekheia jelenik meg, mint az anyagban eleve benne-lévő kiteljesedése.” - Heinrich Wölfflin. Az előbbiek után az anyaghoz való megtérésem Pierre Teilhard de Chardin szavaival is nyomatékosítom: „Az Anyag szívén, a Világ Szíve, egy Isten Szíve.” Még pontosabban: „Az élet nem sár, hanem finomításra váró arany!”


20 éves az Első Magyar Látványtár kiállítóháza – látványtári tervek és ihlető művek - fotó: ifj. Mújdricza Ferenc

 

A látványról való gondolkodásomban, ebbéli hitem feltámadásában az Első Magyar Látványtárnak elévülhetetlen érdemei vannak, amiért itt most személyes köszönetemet fejezem ki. Minden közreműködőt, azokat is, akiket most nem említettem, köszönet illet. Tapolca-Diszel csodálatos tájaihoz méltózatos házak megmentőit, az épületek lelkének felfényezőit, a gyűjtemény gazdáit és az anyagok változatos kiállításokon való bemutatóit. Ha lehet nekünk „mezitlábas-notrödámunk” (tákosi parasztkatedrálisunk), akkor Szegő György méltán vélt rokonságot felfedezni a New York-i Guggenheim Múzeum (F.L. Wright) és az Első Magyar Látványtár esetében, mely „kicsiben és szerény keretek között”, mert „itt minden mindennel összefügghet". Az előbbi hely szakrális terének megalkotóit, e megemlékező kiállítás létrehozóit, illetve az ihlető művek alkotóit is köszönet illeti. Állíthatom, hogy nemcsak az én, de sokunk megtérését szolgálta, és fogja még szolgálni.

Mújdricza Péter munkásságának majdani méltó értékeléséhez egy előzetes segítségként, egyben a kortárs építészetgyakorlók, -kedvelők figyelmébe is ajánlva e pár szóban összegzem mondandómat: Péter a lehető legjobban érzi, műveli az építészetet, illetve annak ősi lényegét kifogástalanul tudja. Bevallom, Péter kapcsán mindig eszembe jut Hölderlin, illetve Martin Heidegger méltán híres előadásában alaposan kielemzett csodálatos verse arról az örökérvényű igazságról, hogy „…költőien lakozik az ember…” A jelen kiállítás is ezt az érzésemet erősíti. A Megbízóinknak és Építészkollégáinknak is figyelmébe ajánlom azt, hogy a nevezett előadásában Heidegger a vers elemzése előtt felhívja a figyelmünket arra, hogy „(Hölderlin) Az ember lakozásáról beszél. Nem a mai (1951!) lakozás állapotát írja le.”


20 éves az Első Magyar Látványtár kiállítóháza – látványtári tervek és ihlető művek - fotó: ifj. Mújdricza Ferenc


A kiállítást ezennel megnyitom. Kérem, szálljanak alá, magukba. Köszönöm szépen a figyelmet!


Jakab Csaba

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »